Az ungvári magiszter

Szerény hősünk, aki parlamenti képviselő és polgármester egyben, egy évtizede úgy érezte, életében kevés a kihívás, s mivel szakmailag is nőni akart, negyvenakárhány évesen beiratkozott egy külföldi egyetemre. Tudjuk, a legjobbak külhonban szereznének tudást és diplomát – Prága, Budapest, London, Harvard –, ám hősünk merészebbet álmodott.

A schengeni határ túloldalán, a méltán neves ungvári egyetemen kezdett tanulmányokba, megalkotása előtt megvalósítva a keleti nyitást.

Jakab Elemér sikeresen megharcolta többfrontos küzdelmét: szemináriumi munka, parlamenti szavazás, községi „úradovanie”, vizsga, választási kampány, bizottsági ülés, pártkongresszus satöbbi – közben pedig 500 kilométerek le és fel a két munkahely között Fico 2010-ig befejezett Pozsony–Kassa autópályáján. Vörös diploma talán nem lett belőle – erről nem szólnak a hírek –, de így is szép teljesítmény olyan nyelven egyetemet végezni, amelyet nem is beszélünk. Ahol a kishitű akadályt, a bátor kihívást lát. Ahogy a csallóközi ember szlováktudásával nekifut a horvát tengerpartnak, hősünk kamaszkorban szerzett kósza orosztudásával bevette az ukrán egyetemet – végtére ez is, az is szláv nyelv. Senki se mondja, hogy nagyobb kihívás ukránul dolgozatokat írni, mint az Adria partján hladná pićát kérni!

A történet eddig teljesen életszerű és hihető, csak az a fránya diplomamunka nem került elő – meg a részletek, hogy akkor ez most mégis hogyan, mikor, miért? Ungváron is hallhattak Andrej Danko formabontó jogi innovációjáról, miszerint a munkát titkosítani kell, a keresgélő újságírók ugyanis nem láthatták, és a képviselő úr is úgy gondolja, ilyen formaságokon nem szabad fennakadni.

Pártja, a Híd következetes – hiszen a jellem dönt –, s úgy véli, képviselőjére ugyanaz érvényes, mint tavaly a plagizáló Dankóra: személyes döntést kell hoznia. Különben is, ha valakinek ez nem tetszik, majd legfeljebb nem karikázza hősünket a listán, üzente a pártelnök, ami legalább annyira igaz, mint a tavasszal elhangzott, „ha nem tetszik, szavazzanak másra” kitétel. Elvégre nem lehet mindenféle finnyás választói akaratnak, akadémiai okoskodásnak és elemzői fanyalgásnak megfelelni. Kit érdekel, hogyan szerezte a diplomáját! Lett neki! A diák legyen ügyes és leleményes! Az volt, nem?

Ugyanis – mondjuk ki őszintén – mindennek megvan a maga határa! Az nem megy, hogy egy párt önmagát is feláldozva, vállalva a vállalhatatlant, építi a közösséget, csökkenti a feszültséget, koalíciójában annyit harcolva ki, mint előtte még soha senki, választói és nem választói pedig ezt semmibe véve folyamatosan csak harmadik mondatokat keresnek, „haraktereznek” és a fentiekhez hasonló akadémiai zagyvaságokkal foglalkoznak.

Ahogy egy másik szakember, a sztrádákkal vívódó miniszter nyilatkozta pár hete: ha a választók úgy döntenek, hogy másra szavaznak, vagy nem mennek el voksolni, magukra vessenek!

Így igaz! Nem érdemeltük meg ezeket az embereket.