Eddig mindössze 55 gépkocsitulajdonos kapcsolódott be a STOP 24 elnevezésű gépkocsilopás-megelőző akcióba, de ennél sokkal szélesebb körű részvételre számítunk – tájékoztatott Štefan Polaček járási rendőrkapitány.
Keresés
Ismerik az infotörvényt
A kassaiak 80 százaléka ismeri az információs törvényt. Ez a Kommunikációs Ház elnevezésű polgári társulás felméréséből derül ki, amely során 489 embert kérdeztek meg Kassán.
Hármas ikrek Komáromban
Nagy öröm a családban a gyermekáldás, főleg ha várva várt jövevényről van szó. A komáromi Kürthy családot azonban háromszoros öröm érte, Kürthy Ildikó október 9-én három egészséges fiúgyermeknek adott életet.
A késő ősz gyümölcse – A tök
Kerek, gömbölyded, illatos termés, ízletes, egészséges, vagy százféle ételt lehet készíteni belőle. A kivájt tökhéjból pedig nemcsak töklámpást, hanem hangulatos tökgyertyát is készíthetünk, így romantikus tökvilágnál költhetjük el tökvacsoránk.
A sütőtök világszerte széles körben elterjedt eledel.
Élvezetes leírása az jó magyar ételeknek – 4.
Az 1800-as évek végén jelent meg Zilahy Ágnes szakácskönyve, melynek receptgyűjteménye izgalmas kalandot jelenthet a ma háziasszonyának. Amellett, hogy változatos főznivalót talál benne, kortörténetnek is igen érdekes. Ebből olvashatnak szemelvényeket korhű nyelvezetben és helyesírással.
Étlap és árlap
Most egy olyan szóra irányítanám a figyelmet, amely a mi tájainkon nemigen használatos. Ez az árlap. Nem új szó ez már, de elterjedésének a magyarországi vendéglőkben, éttermekben bizonyára van valamilyen oka.
ĺZLIK – NEM ĺZLIK
Vannak emlékezetes evészetek, ételek. Nagyon-nagyon jók, és borzalmasan rosszak. Rovatunkban ismert személyiségeket kérdezünk arról, mely ízekre emlékeznek a legszívesebben, s mi az, amit nagyon gyorsan elfelejtenének..., ha tudnák.
Mátyus Jóska kiskonyhája
McMarhaburger McPácolva ZOO módra
Hozzávalók: 1 totty marhapata-pástétom, 2 tyúktaréj, 1/2 bivalyborda, 1 zacskó szárított zsiráfcsáp, tevepúp ízlés szerint, 2 db, lehetőleg hatalmas elefántormány.
A töltelékhez: 10 marék lapulevél, cickafark, pitypang stb., ami csak mocskos kezünk ügyébe kerül.
Egy bableves
Sok vendég nem is annyira a csemegék élvezetéért jár étterembe‚ hanem hogy úrnak érezhesse magát. Az ügyesebb pincérek ezt az igényt igyekszenek messzemenően kielégíteni. A névtelen vendégeknek is kijáró tiszteletük‚ előzékenységük meglehetősen jól kamatozik‚ miközben nem feltétlenül jár megalázkodással.
Gyermekkorom ízvilága
Ahogy múlik az emberélet ideje, egyre erőteljesebbek a gyerekkori emlékek, egyre inkább felismerjük önmagunkban, táplálkozási szokásainkban a szüleinket, nagyszüleinket.