Étlap és árlap

Most egy olyan szóra irányítanám a figyelmet, amely a mi tájainkon nemigen használatos. Ez az árlap. Nem új szó ez már, de elterjedésének a magyarországi vendéglőkben, éttermekben bizonyára van valamilyen oka. Bennünk, szlovákiai magyarokban talán a szlovák jedálny lístok is ezt a magyar megfelelőt idézi fel: étlap, s általában ezt a szót találjuk az itteni vendéglők két- vagy többnyelvű lapjain is. Őszintén bevallom, nekem az étlap jobban tetszik, mint az árlap. Ne tekintse ezt a vallomást a kedves olvasó valamiféle tiltásnak, még csak nyelvművelői tanácsnak se, csupán a nyelvművelő szubjektív véleményének! Olyan véleménynek, amelyet nem volna helyes ráerőltetni senkire, hiszen az étlap is, az árlap is használatos és használható szó a vendéglátóiparban. Mindkettő megtalálható az értelmező szótárakban. Még azt sem mondhatjuk, hogy az étlap csak az ételek kínálására szerkesztett lapnak a neve; étel, ital megfér rajta. Ha nem, akkor össze lehet állítani itallapot is. Az árlapon szintén békésen megfér egymás mellett mindkét áruféle a vendéglőkben, de az árlapnak nevezett tájékoztató más szolgáltatóhelyeken, például nagyobb fodrászatokban is használatos lehet. S ez már önmagában is zavar engem egy kicsit. De sokkal jobban zavar az a körülmény, amelynek hatására az árlap szó használata elterjedt napjainkban a vendéglőkben.

Az étlap hallásakor, kimondásakor elsősorban az ételekre gondol az ember. Azzal a céllal veszi kézbe ezt a lapot, hogy ízlésének, étvágyának s pénztárcájának megfelelőt válasszon közülük. Természetesen ez az utóbbi szempont sem hagyható figyelmen kívül napjainkban, de fontos, hogy ne erre gondoljunk elsősorban. Ha viszont „árlapot” adnak a kezembe a vendéglőben, máris csökken az étvágyam. S esetleg arra késztetnek vele, hogy előbb az árakat tekintsem át, s csak aztán a hozzájuk tartozó ételeket. Én elhiszem, hogy a vendéglőknek ma a bevétel, az árak a fontosak, a vendég csak szükséges rossz, akit a pénzéért el kell viselniük. Nem úgy, mint régen, amikor a vendéglős nem akart rögtön meggazdagodni, hanem jó hírű konyhájával, udvariasságával, szolid áraival törzsvendégek toborzására törekedett. Nem tudom elképzelni, hogy egy ilyen vendéglőben például az egykori híres és ínyenc írók árlapot vettek a kezükbe, nem pedig étlapot. Nem is vehettek volna. A magyar nyelv szótára – amelyet a múlt században szerkesztett Czuczor Gergely és Fogarasi János – az étjegyzék és az étlap szavakat tünteti fel az ételek választékát és árait felsoroló vendéglői lap neveként. Az árlap szó sem volt ismeretlen: annak a jegyzéknek volt a neve, amely a vámokon, réveken, hidakon átszállított jószágok után fizetendő díjakat tüntette fel.

Jakab István: Érthetően, alkalomhoz illően!, Nap Kiadó, 2000