Ismerik az infotörvényt

A kassaiak 80 százaléka ismeri az információs törvényt. Ez a Kommunikációs Ház elnevezésű polgári társulás felméréséből derül ki, amely során 489 embert kérdeztek meg Kassán.

A kassaiak 80 százaléka ismeri az információs törvényt. Ez a Kommunikációs Ház elnevezésű polgári társulás felméréséből derül ki, amely során 489 embert kérdeztek meg Kassán.

A 80 százalék magasnak mondható, s a polgári társulás szakemberei szerint még egyetlen törvényt sem kísért a közvélemény ilyen nagy érdeklődéssel és figyelemmel. A gyakorlati alkalmazást azonban ezzel ellentétben kevésnek (csekélynek) tartják, hiszen csak minden tizedik ember élt a lehetőséggel. Külön felmérést végeztek az újságírók körében, a tájékozottság és az alkalmazás egyaránt száz százalékos volt. Az állami szervektől és hivataloktól kapott válaszokkal a megkérdezettek fele volt elégedett. A 27 újságíró közül azonban mindenki elégedett volt a kapott válaszokkal.

Tíz hónap telt el az információs törvény életbe lépése óta, melynek értelmében az állami szervektől és szervezetektől különböző információkat tudhat meg bármelyik állampolgár. E törvény alapján mindenkinek joga és lehetősége van érdeklődni, adatokat kérni anélkül, hogy ezt külön indokolná.

A kormány a közeljövőben a törvény módosítását tervezi. A jelenlegi javaslatok főként a magas pozíciót betöltő hivatalnokok, valamint az állami vállalatok vezetőinek fizetését titkosítanák. (fei)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?