Polaček szerint ezeknek a segítőkész emberknek hatalmas köszönetet és elismerés jár
Kassa felkészült a lehetséges válsághelyzetekre

A Nemzetközi Polgári Védelmi Szervezet március 1-jét a polgári védelem világnapjává nyilvánította. Ennek célja az volt, hogy felhívja a szélesebb nyilvánosság figyelmét a hirtelen bekövetkező, előre nem látható események, vészhelyzetek kezelésére.
Jaroslav Polaček (független), Kassa főpolgármestere szerint a város lakosainak biztonságát ilyen helyzetekben a polgári védelem, a mentőszolgálat és a mentés területén dolgozó önkéntesek biztosíthatják.
Kassa jól kidolgozott stratégiai rendszerrel rendelkezik, amelyben a válságkezeléshez szükséges erők és technikai eszközök egyértelműen meg vannak határozva"
– jelentette ki néhány nappal ezelőtt Polaček.
A polgári védelem több részre osztható, fontos eleme a felderítő csoport, a mentőcsoport, a katasztrófavédelmi szállás és ellátási csoport, a mentési és rendészeti csoport, a polgári védelmi raktárcsoport, a védőépületek és az úgynevezett védett műhelyek. Valamennyi csoport tagjai készen állnak arra, hogy ne csak olyan vészhelyzetekben avatkozzanak be, ahol az emberek élete és egészsége van közvetlen veszélyben, hanem különleges eseményeknél és a környezet védelmében is.
Már többször segítettek
A polgári védelem a kassai városháza polgári védelmi és tűzvédelmi osztályán keresztül a városi szintű válságkezelésbe is bekapcsolódik. Tavaly év végén a polgármester azért hirdetett vészhelyzetet, mert egy családi ház leégett, és 21 ember vesztette el ideiglenesen az otthonát.
Kassa városa a Luník IX. városi kerülettel együttműködve mindenkinekideiglenes szükségszállást biztosított
– tudtuk meg a városi hivatal kommunikációs osztályától.
A múltban segítettek árvizeknél, tűzeseteknél, a koronavírus világjárvány elleni védekezésben, valamint az ukrajnai háború okozta menekültválság idején is nyújtottak segítséget.
„Az önkéntes mentők fontos eleme a város polgári védelmének. Árvizek, földcsuszamlások, özönvízszerű esőzések és egyéb vészhelyzetek során bizonyítják felkészültségüket és képességüket arra, hogy hatékonyan segítsenek a város és a környék lakóinak, amikor életüket, egészségüket és vagyonukat fenyegető veszély leselkedik rájuk. Nekik köszönhetően Kassa jól felkészült a vészhelyzetekre” – zárta az ország második legnagyobb városának főpolgármestere.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.