Mindössze egyetlen csontkovácsról hallottam a rendszerváltásig. Persze, lehet, hogy az ország különböző pontjain többen is foglalkoztak testi nyavalyák gyógyításával, de, őszintén szólva, nem nagyon érdekelt ez a terület.
Keresés
Keserű könnyek
Az asszony amint átlépte házuk küszöbét, utat engedett az elfojtott zokogásnak. A jelentkező új érzés megbontotta lénye eddigi zavartalan egyensúlyát. Nem is értette, mi az, ami az eset kapcsán ennyire kiborította.
Szereti ezt a kis falut, ahol él. Itt mindenki ismeri egymást.
Nem csupán tiszta, illatos is
A szakértők szerint az idei nyáron azért is divat a színes ruházat, mert a tarkaság a pozitív életérzés kifejezője. A színek javítják a közérzetet, kellemessé teszik a hangulatot a munkahelyeken, az utcán. Állítólag ruhatárunk 20 százaléka is tarka.
Otthon érzi-e magát a családban?
A családról nem lehet általánosságokban beszélni, hiszen a különböző családokban különbözőképpen viszonyulnak a gyerekekhez, és különbözőképpen is foglalkoznak velük.
Jól megmondta nekik!
„Jól megmondta nekik” – lépett be a sekrestyébe egy előkelő dáma a szentmise után. A pap nem értette rögtön, ki mit és kinek kellett, hogy megmondjon, de hamarosan megtudta. „Jól megmondta nekik – folytatta a hölgy –, amikor arról a magvetőről beszélt. Meg azokról a terméketlen kövekről az út szélén.
Mosogatás
Elismerten a legkellemetlenebb házimunkák egyike. Ha azonban ezt is bizonyos tervszerűséggel és hozzáértéssel végezzük, ez sem olyan piszkos munka, amint azt sokan hiszik. Ha pl.
Minek nevezzelek?
A Családi Kör június 4-ei számában a Tegezés, magázás, megszólítás volt a téma a kulturált viselkedés szabályait illetően. A bevezető korabeli idézetek után, íme, a folytatás, a kapcsolattartás, a megszólítás szabályai napjainkban.
Menjünk végre nyaralni!
Borzasztó! Reggel a szokásos tülekedés az autóbuszban. Egyesek elfelejtettek lezuhanyozni, sőt ugyanabban az öltözékben vannak, mint tegnap, aztán a többiek szívhatják magukba az izzadtságbűzt. Erősen süt a nap már reggel óta. Mindenki rohan a munkahelye felé, hogy legalább ott a hűvösön lehessen.
Az együttléten legyen a hangsúly
Nincs talán olyan szülő, aki ne tenne meg mindent annak érdekében, hogy iskoláskorú gyermeke vakációja kellemesen, eseménydúsan teljék. De mert a felnőttek zöme nem vehet ki annyi szabadságot, hogy a szünet alatt végig gyermekével együtt lehessen, meg kell, hogy tervezze és szervezze a nebuló felügyeletét, időtöltését.
Eseménytelen magyar zenepiac
Különösebb változás nem történt a lemezeladási lista élmezőnyében, egyelőre senki sem veszélyezteti a NOX diadalmenetét. Mindössze két új jelzésű album található az összesítés negyvenes mezőnyében – a 9. helyen nyitott a Jamiroquai korongja, a Dynamite, a 39.