Kuruzslók alkonya?

Mindössze egyetlen csontkovácsról hallottam a rendszerváltásig. Persze, lehet, hogy az ország különböző pontjain többen is foglalkoztak testi nyavalyák gyógyításával, de, őszintén szólva, nem nagyon érdekelt ez a terület. Az emberfia általában már csak olyan, hogy amíg elkerülik a betegségek, azzal sem törődik, van-e orvosi kartotékja, vagy nincs, már ha az egészségi állapotáról gyermekkorában vezetett krónikát egykori doktor bácsijánál hagyta a szülőföldjén. Mint jómagam, amikor először költöztem életem új, a felnevelő tájtól távoli állomáshelyére. Ha a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján az akkori főszerkesztőm nem áll a sarkára, bizonyára még jó ideig járok-kelek a világban eme fölöttébb fontos dokumentum nélkül, ő ugyanis kijelentette: márpedig a preventív orvosi vizsgálat kötelező, és ha nem vagyok hajlandó elmenni, a harmadik figyelmeztetés után búcsút mondhatok a szerkesztőségnek. Cirka harmincesztendősen így lett újra kartotékom, a munkahelyem révén egy a fővárosban, később egy másik a lakhelyemen, tehát kettő is. Ettől függetlenül azonban észrevettem volna, hogy akárhány csontkovács működött a rendszerváltás előtt, utána, vagyis a parlamentáris demokrácia, a szabadság beköszönte után ugyancsak elkezdett növekedni a számuk szerte az országban. Természetgyógyászok, reiki mesterek, táltosok, újkori gyógymasszőrök tűntek fel a medicína udvarában. Olyanok, akik ügyesen importálták és sajátították el a keleti gyógymódokat, technikai fogásokat az akupunktúrától kezdve az energia átadásának kézrátétes módszeréig. Közben újraéledt és reneszánszát éli az ősi magyar táltoskultúra, művelői, mint az alternatív gyógyászat képviselőinek zöme, egyaránt képesek megszüntetni gerincbántalmakat, ízületi és érzékszervi problémákat, daganatos betegségeket, javítani a látást, hallást, sőt ők a szellem kórházában, távgyógyítással helyrerakják a törött végtagokat.

Hiszem, ha látom, mondják sokan, s kérdezik, miért van akkor mégis annyi beteg s annyi – rák okozta – halál, majd hozzáteszik, szélhámos, kuruzsló, kókler mind, akik rájöttek, hogyan lehet a lehető legkönnyebben tekintélyes jövedelemhez jutni: a szenvedő, az utolsó szalmaszálba is belekapaszkodó hiszékeny emberek, illetve aggódó családtagjaik zsebét kell megcélozni. Az egészségért semmi sem drága. Ugyanakkor számos alkalommal előfordult, hogy gyógyszerész, szakképzett orvos keresett fel természetgyógyászt, vagy ő küldte betegét hozzá, mi több, együtt is működtek talpra állításának érdekében. Közvetlenül meg páciensektől fogtam dicsérő szavakat, hogy rajtuk bizony segített ez vagy az az alternatív gyógymód, még ha valóban nem kevés pénzbe került is. Sok esetben a pozitív lélektani hatás sem mellékes. Természetesen nem hallgatható el azok felháborodása sem, akiktől húszperces kezelésért háromezer koronát kért a „mester”, noha mindössze annyit csinált, hogy átadott egy üveg gyógynövényőrleményt. Vagy azoké a pácienseké, akik fél éven át hetenként fizettek hatszáz koronákat a gyógyulás reményében, ám állapotuk semmit nem javult.

Valószínű, elsősorban ez utóbbi esetekre gondolva vetődött fel mostanában nálunk a kérdés, hogy az egészségügyi minisztérium miért nem szabályozza – egyszerűsítsünk – a természetgyógyászok tevékenységét, akik közül ráadásul sokan úgymond illegálisan működnek, jövedelmük után nem fizetnek adót, és a különböző alapokba sem vezetnek el pénzt. A válasz: mert az egészségügyi minisztérium figyelmét a reformok kötik le. Tapasztaljuk, a zsebünkön is. Az igazságügyi minisztérium viszont már készül, a hírek szerint jövőre előterjesztik azokat a rendelkezéseket, feltételeket, melyek között a természetgyógyászok működhetnek. Ilyenképpen megtörténhet, hogy – mint Németországban – kötelező lesz számukra orvosi tanulmányokat folytatni, három évig, majd vizsga, s csak azután kaphatnak jogosítványt. Szankciók úgyszintén várhatók, aki halált okoz, arra akár nyolc évig tartó börtönbüntetést is kiszabhatnak. Szlovákiát ismerve, mindez azonban még odébb van.

Nekem ma már csak egy kartotékom van, a körzeti orvosomnál, igaz, valahogy vastagabb lett az utóbbi években. Vajha így maradna! Persze úgy, hogy közben élek.