Nem csupán tiszta, illatos is

A szakértők szerint az idei nyáron azért is divat a színes ruházat, mert a tarkaság a pozitív életérzés kifejezője. A színek javítják a közérzetet, kellemessé teszik a hangulatot a munkahelyeken, az utcán. Állítólag ruhatárunk 20 százaléka is tarka.

A szakértők szerint az idei nyáron azért is divat a színes ruházat, mert a tarkaság a pozitív életérzés kifejezője. A színek javítják a közérzetet, kellemessé teszik a hangulatot a munkahelyeken, az utcán. Állítólag ruhatárunk 20 százaléka is tarka. Ezért nagy kihívást jelentett a kutatók számára olyan mosószer kifejlesztése, amely nem károsítja, sőt mi több, megtartja az eredeti színeket. Mert ki szereti, ha kedvenc ruhája kifakul, netán a színek egymásba mosódnak? De ez még nem minden, újabban a mosószertől megköveteljük azt is, hogy mosás után a kelme kellemes tapintású és illatú legyen. Eddig ezt a hatást többnyire két szerrel értük el, egyik a színeket védte, másik az illatot biztosította. Az új Perwoll Color Magic Fresh a gyártó szerint tartósítja a színeket, meggátolja egymásba mosódásukat, s a speciális adalékanyagnak – parfümnek – köszönhetően szavatolja a hoszszan tartó friss illatot. Kétféle kiszerelésben, folyékony és por formájában forgalmazzák.

Ennek ellenére sokan vannak, akik a hagyományos mosószereket részesítik előnyben, mégis szeretnék, ha a kimosott ruha finom illatot árasztana. A Silan öblítőkkel elérhető a kívánt hatás, a rendkívül nagy választék közül mindenki megtalálhatja a kedvére valót. Nemrég az orchidea és lótuszvirág vagy a különleges menta-fehér tulipán volt a menő, jelenleg az őrölt mandula és a mézvirág illatának keveréke a listavezető. Jó tudni, hogy az öblítők használata, például a Silan Almond & Honey Blossom nem csak az illatuk miatt ajánlott. Hatóanyaguk ugyanis megszünteti a szintetikus anyagok testre tapadását, az öblítőben kezelt kelme gyorsabban szárad, könnyebb a vasalása és gyűrődéstűrőbb is. Ezáltal rengeteg időt és energiát takarít meg az édesanyáknak, amit gyermekeik, családjuk javára fordíthatnak. (péterfi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?