Otthon érzi-e magát a családban?

Mégis meg lehet különböztetni olyan családtípusokat, ahol az emberpalánták vidáman és aránylag kiegyensúlyozottan élik gyerekéletüket, és más típusú családokat, amelyekben a gyerek úgymond „rossz beilleszkedő”, gondokat okoz a felnőtteknek, s ő maga is nehezen viseli el helyzetét.

A szülő-gyermek kapcsolat egyre bonyolultabb a közelmúlthoz viszonyítva, hiszen megsokszorozva zúdul ránk az ingerbőség, s a közösségi normák nehezen megszokható gyorsasággal módosulnak. A családi szabályrendszerek nem szilárdak, a családok egy részében szorongást kiváltó események zajlanak. Ilyenek az indulati cselekedetek, az elhidegülés, a kiábrándultság, a túlhajtottság, az alkoholizmus, a válás stb.

Kétgenerációs családok

Az utóbbi évtizedekben szinte teljesen elterjedt a kétgenerációs család, vagyis az a kiscsalád típus, ahol csak a szülők és gyerekeik élnek együtt.

Természetes, hogy a jól strukturált családokban a gyerekek jól érzik magukat otthon, a rosszul strukturáltakban pedig érzelmileg ide-oda tévelyegnek. A családban többnyire a gyerekek a legsebezhetőbbek és a leggyakrabban megsebzettek is. Főleg korai kisgyermekkorban.

Fontos körülmény, hogy nyitott vagy zárt családban él-e a gyermek. A zárt családokban mindennél előbbre való egymás érdekeinek szolgálata. A szülők baráti kapcsolatai szegényesek, gyerekeik kortársi kapcsolatait is erősen korlátozzák. Közömbösek a családon kívül megnyilvánuló új jelenségek, kulturális áramlatok iránt. Az apa és az anya arra törekszik, hogy gyerekeiknek változatlanul továbbadják a hagyományokat. A nyitott család sűrűn érintkezik környezetével, gyermekeit barátkozásra ösztönzi. A család ily módon előmozdíthatja vagy hátráltathatja a gyerekek óvodai és iskolai társas kapcsolatait is.

A jó szeretet

A gyermek elhanyagolása, az iránta való igénytelenség lustaságot válthat ki belőle. Ezzel szemben az aránytalanul kemény és szigorú nevelés megtörheti a személyiségét. Gyakran halljuk és hangoztatjuk, hogy a gyereknek szeretetre van szüksége. Igen ám, csakhogy van egészséges meg majomszeretet is.

Legveszélyesebb talán a mímelt szeretet, amelyet a rossz lelkiismeret diktál a gyerekeiket elhanyagoló szülőknek, amikor megpróbálják pótolni időhiányukat. Elárasztják őket játékokkal, zsebpénzzel, hogy nyugtuk legyen tőlük. Egyre gyakrabban tűnik fel, hogy manapság sok fiatal anya és apa mintha elveszítette volna a gyerek szükségleteivel kapcsolatos egészséges ösztönét. Ennek következtében egyre több gyerek küzd, mint a felnőttek szüntelen időhiánnyal, kerül érzelmi válságba, s ha idejében nem ismerik fel és nem oldják meg a problémát, akár lelki betegségbe is torkollhat. Olyan súlyos viselkedészavarok alakulhatnak ki, mint az agresszivitás, a tanulmányi eredmények leromlása, az iskolakerülés, a gyermekkori lopás, a korai dohányzás, sőt a kábítószer-fogyasztás. Nagy problémát jelent az is, hogy a gyermekkori magatartászavarok és nevelési problémák esetében sok szülő nem veszi figyelembe a szakember tanácsait, ha nem egyezik az ő nézeteikkel.

A jó büntetés

Gyakran felmerülő kérdés, hogyan és mikor büntetni, ha a gyermek nem hallgat a jó szóra. Sok szülő ezt inkább elkerülné, hiszen köztudott, a testi fenyítés célja csak az, hogy a felnőtt levezesse a dühét. A gyermek verése, vagy bizonyos korhatáron túl a velük szembeni túlzott szigor kétélű fegyver. Sokszor tapasztaljuk, hogy azok a szülők büntetnek szigorúan, akiket gyerekkorukban szigorúan büntettek. Inkább segítsünk neki abban, hogy egyedül jöjjön rá a hibáira, és próbáljon meg változtatni helytelen magatartásán. A szülő még legnagyobb dühében sem vághatja a gyermek arcába, hogy nem szeretlek, menj a szemem elől! Ez félelmet, rémületet vagy pánikot válthat ki a gyerekből, ami súlyos következményekkel járhat. A félelem okozhatja például az éjszakai bevizelést, és hasmenésben, hányásban, gyomorfájásban is megnyilvánulhat. Sőt szélsőséges esetekben előfordul az is, hogy a gyerek elszökik otthonról, a szétzilált családból. Ezt önvédelemből, ösztönösen cselekszi, ezért tehát megbüntetni nem hogy nem szabad, egyenesen káros. Amikor már nyugodtak vagyunk, kezdeményezzük a higgadt beszélgetést, biztosítsuk őt mindenképpen szeretetünkről, majd tekintsük át közösen, hogy miért is alakultak így a dolgok. És ha kiderül, hogy annyira elfajult már a helyzet, hogy gyermekünkön mi magunk nem tudunk segíteni, akkor a segítséget sürgősen szakemberre (gyógypedagógusra, pszichológusra) kell bízni.