Új fejezet kezdődik a Sziget Fesztivál életében

dd

Látványvilágában és programstruktúrájában is megújul idén Európa leghosszabb, és egyik legnagyobb fesztiválja. A 31. Sziget Fesztivál, amely augusztus 6–11. között zajlik a budapesti Hajógyári-szigeten, alkalmazkodni igyekszik a megváltozott látogatói igényekhez, emellett egyedi vizuális ötletekkel kíván hangulatot teremteni. 

A szervezők mai sajtótájékoztatójukon elmondták, hogy több programhelyszín máshová költözik, illetve új „városnegyedeket” alakítanak ki, így közelebb kerülnek egymáshoz a műfajilag hasonló műsort kínáló színpadok. Erősítik a nem zenei jellegű programkínálatot, lesz például külön humorsátor, ahol stand-up komikusok váltják egymást, profi gördeszkások és görkorisok tartanak bemutatókat, a slam-poetry, a performance, a képzőművészet, a cirkusz és a táncművészet is nagyobb hangsúlyt kap a fesztiválon. Teljesen új helyszín lesz a  Szoho (sz-szel, mint a Sziget), amelyet a londoni és a New York-i Soho negyed élénk, művészetközpontú szelleme ihletett. 

A Nagyszínpad lépést tart a korral, idén igazán aktuális sztárokat sikerült leszerződtetni, érkezik például A$AP Rocky, Chappell Roan, FKA Twigs, Charli XCX, Little Simz, a The Last Dinner Party, illetve visszatér Post Malone, aki néhány hete a kaliforniai Coachella Fesztivál egyik headlinere volt. Először lépnek fel K-pop sztárok a Szigeten: a Kiss Of Life nevű négytagú koreai lánycsapat, akik 2023-ban robbantak be. 

Kádár Tamás főszervező szerint eljött az ideje, hogy határozottan jelezzék: a Sziget nem egy drága fesztivál. Ennek bizonyítékaként idén az infláció ellenére sem emelik a jegyárakat. A drágaság fő mértékegységének számító sör ára sem emelkedik, és ismét minden vendéglátóegység kínálatában kötelezően lesz egy pénztárcabarát fogás – ennek maximális árát idén 3500 forintban állapították meg. A vendéglátás terén nagy hangsúlyt fektetnek a környezettudatosságra. Az árusító helyek számára egyértelmű feltétel, hogy a műanyag zacskók, eldobható tányérok, evőeszközök és egyéb csomagolóanyagok helyett kizárólag papír vagy környezetbarát, lebomló anyagokból készült kellékeket használhatnak. 

Egy ideje komoly problémát jelent a fesztivál után hátrahagyott sátrak tömege. Ezek egy része jótékony célokat szolgál, a sérült, szakadt darabokból pedig különböző ajándéktárgyak készülnek. Idén egy depozitrendszert dolgoztak ki annak érdekében, hogy a sátrak ne végezzék szemétként. A sátorral érkezők kauciót tesznek le a bejáratnál, amelyet akkor kapnak vissza, ha sátrukkal együtt távoznak. Idén is bérelhetők lesznek előre felépített sátrak és faházak, különböző árkategóriákban. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?