Minek nevezzelek?

Bonyolítja még a dolgot, tehát tovább fokozza a zavart az is, hogy egyes foglalkozások megtartották maguk mellett – mindig is – az „úr” kifejezést: így például a „tanár úr”, a „doktor úr”, a „professzor úr” természetesen hangzik, ellenben ha a vízvezeték-szerelőt, „vízvezeték-szerelő úr”-nak szólítanánk, nevetségessé válnánk.

És a tegeződés! A legutóbbi időkben már-már kiöli az érintkezésből a magázást, az önözést. A harminc év alattiak, még ha vadidegenek is, az első pillanattól tegeződnek. És ez nem is mindig baj, sőt kedves szokás. De baj, igenis, akkor, ha például a huszonéves bolti eladó a pult mögül kezdeményez tegeződést a számára ismeretlen huszonéves vevővel, így: „Kérsz valamit?”

Ne csodálkozzék hát a kedves olvasó, ha e fejezet igencsak hiányos. Az egyértelműbb tanácsok alaposan elrugaszkodnának a valóságtól.

81. §. Mindenesetre az bizton elfogadható, hogy a tegezésre is vonatkoznak az általános udvariassági szabályok. A tegezést csak az idősebb vagy a tekintélyesebb, nő-férfi kapcsolatnál a nő kezdeményezheti.

82. §. A felajánlott tegezést nem viszonozni – akárcsak a felénk nyújtott kezet – rendkívül sértő.

83. §. Bármilyen hangulatban (még erősen alkoholos állapotban is) létrejött tegeződő viszony a későbbiekben is kötelező. Egyetlen estére nem lehet összetegeződni, a pertu egy életre szól.

84. §. Vannak olyan helyzetek, amelyek úgyszólván magukkal hozzák a tegeződést. Ha egy nagyobb, számunkra távolibb társaságba kerülünk, ahol mindenki tegeződik, érezzük ezt magunkra nézve is kötelezőnek. Ha másképp viselkednénk, vendéglátóinkat hoznánk kínos helyzetbe.

85. §. Munkahelyen a férfiak a férfiakkal, nők a nőkkel általában automatikusan tegező viszonyba kerülnek. Nagyon nagy kor- vagy beosztásbeli különbség esetén azonban illő megvárni a tekintélyesebb vagy idősebb kolléga kezdeményezését.

86. §. Az összetegeződésnek nem feltétlen kelléke sem a csók, sem a szeszes ital – de vízzel vagy üdítővel pertut inni nevetséges, sörrel pedig egyenesen illetlenség (ha ugyanis itallal tegeződünk össze, ezt koccintással szokás megtenni, a sörrel pedig nem szokás koccintani).

87. §. Nehéz kérdés az is, hány éves korig tegezheti egyoldalúan a felnőtt a gyereket. Mi azt tanácsoljuk, hogy az újonnan megismert nagykamaszt – azaz tizenhét-tizennyolc éves fiatalt – már inkább magázzuk, mert ő még nem mer visszategezni bennünket, de önérzetét bántja, hogy gyerekként kezeljük.

88. §. A felnőttség kezdetén lévő fiatalembert csak akkor tegezzük le, ha közben engedélyt adunk a viszonzásra is. (Nagyon idős emberek természetesen tegezhetik a fiatalokat egyoldalúan is.)

89. §. A gyerekek egymás között – magától értetődően – tegeződnek.

90. §. Már e fejezet bevezetőjében szó volt arról a manapság eléggé elterjedt szokásról, hogy a fiatalok – átlépve a felnőttkor küszöbét – továbbra is tegeződnek egymással, még ismeretlenül is. Nem feladatunk e szokás eredetét kutatni, elítélni pedig semmiképpen sem kívánjuk, sőt inkább rokonszenvesnek tarthatjuk. Tehát ha kulturáltan tegeződnek, nem ütközik illemszabályba. De ha mondjuk a szolgálatban lévő pincér tegezi le ismeretlen vendégét, durva sértést követ el.

91. §. Ha nem tegezünk valakit, még el kell döntenünk, hogy magázzuk, önözzük vagy tetszikezzük-e. A maga és az ön csak a megszólítást differenciálja, a tetszik az egész mondatfűzést. Pl.: „Maga is látta, uram?” „Ön is erre tart, asszonyom?” „Hová tetszik menni, néni?” vagy „Bácsi, valamit el tetszett ejteni.”

92. §. A magázás és az önözés közötti – bár csak árnyalatnyi – különbség elvétése bizonyos helyzetekben igen sértő lehet. Erre feltétlenül ügyeljünk!

93. §. Az önözés kissé távolibb, mértéktartóbb. A magázás viszont sokszor gorombának hat.

94. §. A megszólítás számos fajtáját is az udvariasság szabályai határozzák meg.

95. §. Idegeneket megszólítva (például utcán eligazítást kérve) nyugodtan használhatjuk az Uram, Asszonyom kifejezéseket.

96. §. Bácsinak vagy néninek csak nagyon idős embereket szólíthatunk. (A gyerekek természetesen szólíthatják így a fiatalabb felnőtteket is, bár ez jellegzetesen hazai szokás, a világ más nyelveiben a gyerekek is az uram, asszonyom megfelelőjét használják.)

97. §. Az elvtárs megszólítás persze továbbra is létezik: szocialista, szociáldemokrata pártok, szakszervezetek tagjai hagyományosan használják – és használhatják nyugodtan – egymás megszólítására.

98. §. A megszólítások használata akkor szükséges, ha beszélgetőpartnerünket nem szólíthatjuk közvetlenül a keresztnevén. Vezetéknevet önmagában használni ugyanis udvariatlanság. (Talán csak az iskola kivétel ebben, ahol megszokott, hogy a tanár így szólítja a diákokat.)

99. §. A felsoroltakon kívül természetesen használhatjuk, sok esetben a foglalkozás megjelölését is (tanár úr, doktor úr, ügyvéd úr stb.).

100. §. A megszólítás a hivatali rangot is tartalmazhatja: igazgató úr.

101. §. Munkatársak kartársnak, kollégának, szaktársnak is szólíthatják egymást (ezek ma már kiveszőben lévő megszólítások). Ott határozott megkülönböztetés figyelhető meg: a kolléga többnyire hivatali megszólítás, a kartárs is az irodák világának szülötte, szaktársnak viszont csak fizikai dolgozók, többnyire szakmunkások szokták egymást szólítani. Bár utóbbi – úgy véljük – lassanként kimegy a divatból, mert van valami ötvenes évekre emlékeztető mellékíze.

102. §. Régen természetes volt, mára majdnem kihalt a hölgyem (ma ennek már valami furcsa mellékzöngéje van) és a kisasszony megszólítás. Utóbbi újraterjedése örvendetes lenne, mert az űrt, amelyet kiveszése okozott, nem tölti be semmi, egyik divatban lévő megszólítás sem pótolja igazán.

(Illik tudni – A kulturált viselkedés szabályai, K.u.K. Kiadó 2000)