Maszkok, terek… címmel Füzi László talán eddigi legszemélyesebb hangú esszékötetét jelentette meg a Kalligram Kiadó.
Keresés
Eladatlan ötlet a szótárcsinálás bizniszéhez
A jelszó: Szerkesszünk szótárat! Persze nem mindannyian, csak mi, ketten-hárman. Ha még nem történt meg, alakítsunk társaságot, amelyik megfelel valamelyik jogi meghatározásnak. A társaság feladata egy szótár kiadása lesz. Mondjuk, egy angol—magyar és magyar—angol szótáré.
A Jeleket Hagyó Ember
Mindig is foglalkoztattak a nagy titkok, egyebek közt az is, mi értelme van annak, hogy az ember jeleket hagy maga után. Az elmúlás miatti félelem, vagy éppen a megtérés fölött érzett öröm? Stigmáról stigmára haladva követhető az ember útja a barlangok mélyéről a harmadik ezredelő jelképein át — a jövőbe.
A töredékes világot nem szükséges erőszakkal egyesíteni
Nem panaszkodik, nem siránkozik. Felvállalja közhivatalnoki mivoltát, nyomorúságát. Iróniájában, karikatúráiban nincs gyűlölet, inkább csak keserűség, fájdalom.
Iskolai olvasókönyv is lehetne
Mindig zavarban vagyok, amikor szerteágazó, gazdag tényanyagot felvonultató, azt többé-kevésbé máris szintézissé érlelő kötetet olvasok. Zavarom oka az a fajta tanácstalanság, amivel ilyenkor szembesülnöm kell: nem tudom szervesen a magam tudásává tenni másokét.
Az út másik vége
Paul Auster mellett John Barth a kedvenc amerikai íróm, így nagy volt az örömöm, amikor a Kalligram Kiadónál megjelent Az Úszó Opera, Barth 1955-ben írt és 1956-ban megjelentetett első regénye.
Az 1930-ban született John Barth neve ismert a magyar olvasók előtt, de művei kevésbé.
Élőszó
Az utóbbi egy-két évtizedben igen nagy karriert futott be — mondhatni: járványszerűen elterjedt — az a gondolat, hogy a kultúra élősködőként, hordozói pedig vírusokként viselkednek.
Németh Gábor
Március elsejétől Németh Gábor a litera internetes portál új főszerkesztője.
Hálózati anyag
„Riadtan veszem észre, hogy elhanyagolom az embereket. Az embereimet. Embereimnek gondolom azokat, akik akarnak, vagy tudnak törődni velem. Én nem tudom, nekik kijük vagyok. Akarok, de nem tudok jól törődni senkivel. Minek ezt megnevezni; önzés vagy szégyen, egyre megy. ĺmélek és sms-ek sokasága, megválaszolatlanul.
Címlapsztori
Nick Cave az 56. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon. A népszerű ausztrál énekes és dalszövegíró a tehetségét most egy westernfilm forgatókönyv-írójaként is megmutatta. Cave, aki zenei karrierje előtt képzőművészeti tanulmányokat is folytatott, alig három hét alatt írta meg a The Proposition című film forgatókönyvét.