Hálózati anyag

„Riadtan veszem észre, hogy elhanyagolom az embereket. Az embereimet. Embereimnek gondolom azokat, akik akarnak, vagy tudnak törődni velem. Én nem tudom, nekik kijük vagyok. Akarok, de nem tudok jól törődni senkivel. Minek ezt megnevezni; önzés vagy szégyen, egyre megy. ĺmélek és sms-ek sokasága, megválaszolatlanul. Mondanám, hogy hevernek, ahogy hevertek egykor a felbontatlan és megválaszolatlan levelek hetekig az íróasztalomon, de a képernyőn vagy a telefonkijelzőn nincs heverési lehetőség. Nincsenek szavaink az új helyzetekre. Kínlódunk, belekényszerítődve egy általunk mind kevésbé élhető világba. Más az emlékezetünk…

Barak László ugrik föl Dunaszerdahelyről. Az esszéimet és kisebb írásaimat szándékozik kiadni. De nem csak ezért jött. Egy üveg bort hozott, hogy aztán eszméletlenül megverjen dartsban. A szívós kisebbségi mindenségit. Rögtön kihasználja, hogy lépni is alig tudok. A szégyen persze attól még szégyen marad, hogy van mentség. Nincs mentség. Drága és rossz a bor, amit hozott. Legalább enynyi a vigasz…”

(Esendés. Részletek Zalán Tibor márciusi netnaplójából; http://www.litera.hu)