Gyenge Veroni is színpadra lép a pozsonyi tüntetésen pénteken – a slammer korábban is nagy sikert aratott

Gyenge Veroni

A Békét Ukrajnának (Mier Ukrajine) kezdeményezés megerősítette, hogy ismételten lesz magyar felszólalója a kormányellenes tiltakozásnak – Gyenge Veroni személyében.

A pénteki tüntetést „Pozsony nem Moszkva. Szlovákia Európa!” jelszó alatt hirdették meg a szervezők. A demonstráció a több hónapja tartó kormányellenes tüntetéshullám folytatása. Az apropót ezúttal Robert Fico kormányfő moszkvai látogatása adja, melynek során Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is tárgyal.

A fővárosi demonstráció kezdeményezői közölték: újra lesz szlovákiai magyar a pódiumon, Gyenge Veroni slammer.

Egyszer már abszolút meghódított minden érintettet és érdeklődőt – most még élesebb, szarkasztikusabb, de brutálisan találó szavakkal tér vissza. Ő az a slammer, akit még az öncenzúra sem cenzúráz. Gyere és hallgasd meg élőben - május 9-én 18:00-kor a Szabadság téren. Szlovákia Európa. És Veroni úgy fog emlékeztetni erre, hogy ezt soha nem fogjuk elfelejteni

– írta a Facebookon a Békét Ukrajnának kezdeményezés.

Gyenge Veronival legutóbb a Hírdarálóban is beszélgettünk a tüntetésekről:

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?