Iskolai olvasókönyv is lehetne

Mindig zavarban vagyok, amikor szerteágazó, gazdag tényanyagot felvonultató, azt többé-kevésbé máris szintézissé érlelő kötetet olvasok. Zavarom oka az a fajta tanácstalanság, amivel ilyenkor szembesülnöm kell: nem tudom szervesen a magam tudásává tenni másokét. Képtelen vagyok teljes egészében áttekinteni, rendszerezni, a részleteket a maguk helyére illeszteni. Pedig nagy segítség a szakmai tudással felvértezett szerzők világos okfejtése, érvelése, a történészi munkára jellemző építkezés mozaiktól egészig, pontosabban a rekonstruálható teljességig. Ugyancsak fontos eligazítást, elegáns — mert nem tolakodó, de szükség esetén azonnal mozgósítható — vezetést kapok a szerkesztőtől. S mégis marad a tanácstalanság.

Gondolom, mások is vannak így ezzel. Persze, ez a tétovaság együtt jár azzal a jóleső rácsodálkozással is, hogy milyen gazdag, sokrétű a világ. Ez az érzés nemcsak akkor kerítheti hatalmába az olvasót, ha egy, a lét, az emberiség vagy például a világtörténelem általános és alapkérdéseit feszegető könyvet vesz kezébe, hanem olyankor is, ha például egy régió történetét feldolgozó tanulmánygyűjteményt. A mikrokozmosz is kozmosz. Sokat segít, ha a befogadót közvetlen élményanyag is köti a tárgyalt tájegységhez, de még ez sem feltétlenül szükséges ahhoz, hogy képzeletben, térben és időben kalandozni tudjon.

Mindezt elöljáróban két okból tartottam fontosnak elmondani a Mátyusföld II. című könyvvel kapcsolatban. Az egyik ok a magam mentése, még mielőtt ismertetném a munkát, ugyanis az első olvasat csak suta reflexiókat enged meg nekem. A másik ok a rámutatni akarás: más magyarlakta szlovákiai tájaknak is jó, követendő példa ez az összegzés. Kivált akkor értékelhető nagyra a vállalkozás, ha tudjuk — márpedig erre a szakma mindig utal —, hogy egy több szempontból is nehezen behatárolható, mégis nemcsak történelmi, gazdasági- és tájföldrajzi szempontból létező, hanem identitásbeli tartományként is többé-kevésbé érzékelhető régióról van szó.

S itt máris tennék egy kitérőt a kötetet szerkesztő (és abban társszerzőként is szereplő) Bukovszky László ide vágó gondolatával kapcsolatban: nem látok — pláne most, hogy itt e könyv — semmilyen nagyobb mátyusföldi lemaradást. A kötethez írt szerkesztői előszavában így fogalmaz: „A többi szlovákiai magyar tájegységhez, régióhoz képest a Mátyusföld gazdag és fordulatos történelmi múltjának bemutatására több okra visszavezethetően eddig még nem vállalkozott senki — írja, majd hozzáteszi: — Ez a megállapítás érvényes a közelmúltra is.” Elfogadom, amit vél, mert igaz, ha a teljesítményt a kor és a szakma, no meg a közösség által elvárt szinthez méri. Ha azonban tájainkra gondol, nem biztos, hogy helyénvaló a „többi szlovákiai magyar tájegységhez, régióhoz képest” megfogalmazás. Mert bár ott a Csallóközi Kiskönyvtár, a Gömör—Kishonti Téka és a többi hasonló kezdeményezés, de elég hazafelé mutatnom, a honti tájra, ahol a sokkal gyengébb intézményi háttérrel rendelkező szakma annak ellenére is kisebb összeredményt tud felmutatni (s közben egy-egy ember vagy a Honti Múzeum heroikus munkáját), hogy teljesen világos: mit, milyen tér- és időbeli határokon belül, hol kellene felkutatni. Persze, nagyon fontos pozitívum, hogy a Fórum Intézet nyilván egy barsi, egy honti vagy egy nógrádi monográfia megalkotásában is partner lenne.

A másik ok, amiért a Mátyusföldnek — hogy úgy fogalmazzak — nincs mit szégyenkeznie, az az átfogó tematikus és városmonográfiák megléte (például a szeredi, a vágsellyei, valamint a Szencről szóló, helyenként szemléletbeli korrekcióra szoruló, de forrásként jól hasznosítható könyv), amelyek azért a tágabb régióra is vetnek pillantást.

Most pedig magáról a könyvről. Kilenc szerző tizennyolc tanulmányban és egy akár annak is beillő előszóval igyekszik felölelni mindazt, amit a régió történetéből tömören tudni lehet és kell. Mivel tanulmányok sora a könyv, az olvasó szempontjából is fontos: ezek olyan logikai-tartalmi láncolatban követik egymást, hogy lehetőleg az időbeli sorrend is megmaradjon. Témától függően persze az egyes részek nagyobb időszakokat fognak át (a nemesi társadalom változása, az egyháztörténet, a társadalmi, nemzetiségi és vallási-felekezeti összetétel alakulása, vagy például az agrárium és a kereskedelem története), máskor pedig egy-egy kisebb időszakot több szempontból is vizsgálnak (például a két világháború közti két évtized az azt behatároló impériumváltásokkal együtt). Ez a hullámzás azonban sehol sem zökkenti ki az olvasót, sőt a tanulmánykötet-jelleg egyfajta interaktivitást is kölcsönöz, megadja a szövegek közti átjárás lehetőségét. Magyarán, lehet csemegézni, bele-beleolvasni is. Megkockáztatom: egy leegyszerűsített, jócskán rövidített, a pedagógiai módszertan szempontjai szerint is feldolgozott változata-summázata iskolai olvasókönyv is lehetne.

Annak külön örülök, hogy a nyilván tapasztaltabb kollégák mellett a kilenc szerző közül négy fiatal, hogy úgy mondjam, a normalizációs hetvenes évek szülötte. Egy kis szubjektív megjegyzést is megengedek magamnak: tetszett, hogy az engem leginkább foglalkoztató 1867—1945 közti időszaknak több írást is szenteltek. Szubjektív megjegyzést meg csak azért teszek, hogy a leendő olvasókat, Önöket is arra biztassam: ki-ki keresse meg magának a kedvenc, kedves témákat és részeket. Ha megtalálta, a felhasznált irodalom jegyzékében képezze magát mátyusföldivé egy-egy szakterületen, a több száz személy- és családnevet tartalmazó névjegyzéken, az ugyancsak alapos helynévmutatón keresztül használja lexikonként a könyvet, nézegesse az illusztrációkat (119 van belőlük). Gratulálok a szerzőknek, a szerkesztőnek, a megjelenést menedzselő és támogató közületeknek és egyéneknek, hogy összefogásuk egy ilyen kötetet eredményezett.

Korpás Árpád

(A kötet 2005. december 16-án, a galántai reneszánsz kastélyban tartott bemutatóján elhangzott laudáció)