Eladatlan ötlet a szótárcsinálás bizniszéhez

A jelszó: Szerkesszünk szótárat! Persze nem mindannyian, csak mi, ketten-hárman. Ha még nem történt meg, alakítsunk társaságot, amelyik megfelel valamelyik jogi meghatározásnak. A társaság feladata egy szótár kiadása lesz. Mondjuk, egy angol—magyar és magyar—angol szótáré. A megszerkesztéséhez elég, ha csak az egyikünk tud angolul s ha a másik egy kicsit konyít a lexikológiához. Az angolul tudó számára előny, ha már tartózkodott egy ideig angol nyelvterületen. Kell még: egy vagy két tartalmasabb angol—magyar és magyar—angol szótár, valamint egy angol értelmező szótár — különös tekintettel a vulgarizmusokra. A többi már megy, mint a karikacsapás. Hogy el ne felejtsem, némi informatikai ismeretre is szükség van — a számítógép egyelőre nem szóbeli utasításra dolgozik, mint a beszélő autó a Knight Riderben.

Hogy milyen legyen a szótár? Lehetőleg sok címszavas, jóval meghaladva egy átlag közangol szókincsét. Tartalmazzon mondjuk 65 ezer szót. Ha ezt a borítón is feltüntetjük, nyert ügyünk van, veszik majd, mint a cukrot. Ha az angolul tanuló kinyitja a kellemesen nyomdaszagú kötetet és először szúrópróbaszerűen, majd később módszeresen ráakad azokra a vulgáris kifejezésekre, amelyekkel a mintademokráciában élő angol vagy amerikai honfik a női és férfi nemi szerveket illetik, vagy netán az emésztés folyamatára és végtermékének állagára, esetleg a népszaporulatot elősegítő tevékenységre és mindezek frazeológiájára vonatkoznak, ugyancsak nyert ügyünk van. Elindul a láncreakció, szótárunk elkel, s mi már gondolkodhatunk a következő kiadáson.

Aki nem ügyeskedik, lemarad.

Ezekkel a zsörtölődő, eretnek gondolatokkal akkor töltődött meg elmém, amikor kézbe vettem azt az újdonsült 65 ezer szavas angol—magyar és ugyancsak 65 ezer szavas magyar—angol szótárat, melyhez egyik alapiskolás gyermekem jutott. A szótár belső oldalai csupán a szerkesztő nevét és a kiadót árulják el. Igazából akkor kezdett gyanússá válni a dolog, amikor lapozgatás közben a magyar—angol kötet magyar címszavaiban itt-ott hibákat tapasztaltam (hiányzó hangzók). Ebből két dologra következtettem: 1. A szótár összeállításánál hiányzott a tudományos alaposság. 2. Ha a magyar szavak némelyike helyesírási hibát tartalmaz, ugyanezt az angol címszavak esetében is feltételezhetjük.

S hogy egy ilyen szótárban miért kell akkora következetességgel feltüntetni a vulgáris kifejezéseket? Laikus lélekbúvárként gyanítom, hogy a szerkesztő idejekorán elébe megy a dolgoknak. Ha a kereskedelmi tévécsatornákon szinte a nap bármelyik órájában előfordulhat sokszor részletekbe menő ágy- vagy íróasztal-jelenet, vagy ha ugyanitt a bármikor sugárzott filmekben sípszómentesen simogathatja fülünket a trágárság lágy muzsikája, s ha ezt mindenki közömbösen veszi tudomásul, akkor igaza van a szótár szerkesztőjének.

Nehogy a gyerekeink még valamiről lemaradjanak...

Csóka Gábor