A töredékes világot nem szükséges erőszakkal egyesíteni

Nem panaszkodik, nem siránkozik. Felvállalja közhivatalnoki mivoltát, nyomorúságát. Iróniájában, karikatúráiban nincs gyűlölet, inkább csak keserűség, fájdalom. Történetei szülővárosában, illetve általa jól ismert helyszíneken játszódnak, Balla tehát meghív magához, együtt érezhetünk, együtt gondolkodhatunk vele, egy kis ideig benne élhetünk a világában. Nem szép világ ez, de való.

Novelláinak környezete mindig hiteles. Mennyire hitelesek a szereplők?

— Az említett környezet hitelesnek tekinthető, vagy inkább hitelesen ábrázoltnak, de csak az én szemszögemből. Tulajdonképpen a szemszögemet ábrázolom, soha nem a környezetet. Azt hiszem, ily módon be tudom mutatni az egy bizonyos elérhető fokig hiteles embert — hiszen én, úgy tűnik, nem kitalált személy vagyok —, úgy mutatom tehát be, ahogy a környezete, a társadalma, az emberei, a városa, a kocsmája, a lakása, a toalettje, a ruházata, az ezüst nyaklánca, a rossz szájíze által kialakult, úgy mutatom be, ahogyan és mi által képződött... Az ember soha nem tisztán önmaga, önmagából való. Védekezik ugyan, védi látszólagos önállóságát, de még a védekezési vágya is a környezet karakterének hatása alatt alakul ki, a környezet szüleménye. Lehet, hogy valaki más az ilyen ábrázolást hamisnak tartja, pedig realizmusról van szó, de nem például szocialista realizmusról, nem olyanról, mely valamiféle felsőbb társadalmi célokat szolgál, vagy mint valami póráz, melyen az olvasó huzigálható valamely meghatározott ideológiai irányban. Nincs benne ilyen elkötelezettség. Ön talán úgy gondolja, hogy ma már, szerencsére, feleslegesen beszélek holmi elkötelezettségről, ideológiáról. Sajnos nem így van. Újra megszólalnak a hangok, melyek bizonyos irányba akarják terelni az embereket, ma újra divatba jött arra kérni az írót, hogy „klasszikus” — és szerintem felesleges — regény formájában ábrázolja, ráadásul egyértelműen érthető nyelven — a bugyuta történet nyelvén — az egyszerű ember érthető realitását, ráadásul a katolikus emberét, akinek van valahol egy szent apja, és itthon viszont van neki lelkiismerete, és ez a lelkiismeret kizárólagos és egyetlen, és bármi tőle eltérő már nem lelkiismeret. Főként a legújabb történelem nagy — és aligha igaz — freskójáról van szó, például az 1989-esről, mert kétségbeesetten szükségük van egy feltálalt, összetartó, teljes társadalomképre, mivel maguk sem tudják, mit gondoljanak a forradalom utáni neokapitalista zűrzavarról, de határozottan tudják, mit akarnak gondolni — éppen ezt kellene gondolniuk a többieknek is, és erről is kellene írni. Nem értik, hogy a világ mindig töredékekből állt össze, nem csak ma ilyen, de ma, itt és most vannak, akiket ez hatalmas, kellemetlen meglepetésként ért. A töredékes világot nem szükséges erőszakkal egyesíteni és beletömni egy szaros ideológia cellájába. Egyszerűen csak élvezni kell. Mértékkel, ha ez így önnek jobban tetszik. Novelláim hiteles szereplői nemegyszer élvezik magányukat vagy éppen azt, hogy az emberiség többi tagjával nem tudnak zöld ágra vergődni mérték vagy határok ismerete nélkül, mivel ők sem tudják megérteni, hol a határ, vagy mi a helyes mérték. Honnan erednek. Senki sem tudja, csak megszoktuk, hogy vannak. A szereplőim legtöbbször karikatúrák, de a valóságban is azok, valóban karikatúraként élnek, élik életüket, mely eltérően a tömegesen elterjedt „normális” élettől, eltorzult, elferdült, de amiatt, hogy karikatúrák, még soha senkire nem kiáltottak fetvát, senkinek a zászlaját nem égették el. Bár a zászló már magában is hülyeség, a végletekig felfuvalkodott akárminek a szimbóluma — ugyanis olyan embercsoportoknak a szimbóluma, melyek bizonyos fantazmagórikus transzcendens érték alapján érzik érinthetetlen összetartozásukat. Szeretnék magamon kívül karikatúrát készíteni szokatlan kisemberekről, Mohamedről, vagy akár a zászlókról, talán akkor a muzulmánoknak nem kellene elégetniük őket.

Ön arról ismert, hogy minden fegyvert bevet a konvenció elleni harcban, miközben félelmetesen konvencionális életet él. Meg tudná ezt magyarázni?

— Minek? Két Balla van, és ön éppen mindkettejükkel beszélget. Az átlagos félelmetesen konvencionális ember mindig csak egy, és nagyon is büszke konvencionális egységére, de mi ketten vagyunk. Az egyik dolgozni próbál a hivatalban, a másik akadályozza. Az egyik fáradt, a másik még fáradtabb. Az egyik azt szeretné, csak egy Balla létezzen, a másik meg azt, hogy egy se, máskor pedig hogy kettőnél is többen legyenek.

Kétnyelvű városban él. A De la Cruz már hatodik novelláskötete, és ez ideig még egyik sem jelent meg magyar fordításban, ha csak nem számítjuk a néhány, folyóiratban megjelent novelláját. Mi az oka?

— Néhány éve felkerestek egy szlovákiai magyar könyvkiadóból, meg is egyeztünk, végül barátaim, egytől egyig hiteles alakjai az irodalomnak, valamint a kiadóm meggyőztek, jobb lenne megvárni a lehetőséget, és inkább kapcsolatba lépni valamelyik nagyobb, nevesebb kiadóval, melynek szélesebb a terjesztési területe, így a könyvem nem fog majd raktárban porosodni. Tehát vártam tétlenül, és nem történt semmi. Mindannyian tétlenül vártunk, barátaim, egytől egyig hiteles alakjai az irodalomnak, valamint a kiadóm. Később ráeszméltem, hogy én a szó minden értelmében úgy is raktárban porosodom, akárcsak a szerzők és könyveik többsége, akárcsak az emberek többsége, hiszen mindannyian csak bele vagyunk dobva létünkbe, és ez már nem is zavar. Ha tehát valami az írásaim közül megjelenik magyarul, lengyelül, németül, szívesen porosodom majd a raktárban magyar, lengyel vagy német kollégáimmal együtt. Nem vagyok ugyanis az a fajta szerző, aki mindenáron befurakodik a médiába. Ez az álláspontom ma valószínűleg egyenlő a szerző halálával.

Hruška Nóra

Balla – Vladimír Balla (1967)

Érsekújvári születésű prózaíró, szülővárosában él. Eddig megjelent kötetei — Leptokaria, Outsideria, Gravidita, Tichý kút, Unglik, De la Cruz — közül az első három kiadást is megért már. Magyarul a Kalligram, a Nagyvilág és a Jelenkor közölt tőle elbeszélést, ezek közül Szarka Gyula több fordítása és Gazdag Józsefé a világhálón is elérhető, csakúgy, mint Rédey Zoltánnak a szerzővel készült hosszú beszélgetése. A De la Cruz című Balla-kötet Hruška Nóra fordításában még az idén megjelenik magyarul is.