CSANDA GÁBORMegjelent az Agria őszi, III./3-as (harmadik évfolyam, harmadik szám) kiadása: a negyedéves egri irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat vaskos könyvként is megállná helyét; 272 oldalán több mint hatvan szerző munkáit közli.
Keresés
Akinek az Isten ad szárnyat
<p>Kedves Ferenc, ha akarnám sem tudnám elérni, hogy személytelen legyen hozzád szóló szavam, mondjuk, ridegen tárgyilagos vagy pozitivista.</p>
Szarvasvadászatra fel!
Bár az ország területének mintegy hatvan százalékát erdőségek borítják, Szlovákiában mégis kevesen foglalkoznak szarvasgombagyűjtéssel. Jóval nagyobb kultusza és piaca van például Magyarországon, ahol közel egy hónapja vette kezdetét a december végéig vagy még annál is tovább tartó szezon.
A potypinka, a pecerke, az őzlábú, meg a többiek
<p>Jó, hogy van a világháló – mióta a hétköznapi valóságot virtuálissal fűszerezhetem, olyan dolgokat is elhiszek, melyek szöges ellentétben állnak mindazzal, amit a józan ész diktál. Legutóbb például teljesen elhittem, hogy a hó alatt is terem gomba. Nagy erőkkel vonultam ki tehát a terepre, s mert hitemben megingathatatlan voltam, gombára, s egy sor más dologra leltem.</p>
Szalontúrázók szervizoldala
u akiknek max.
Amit a Kis-Kárpátokról tudni kell
A hegység a Kárpátok közel kétezer kilométer hosszú vonulatának legnyugatibb és egyben legalacsonyabb, Pozsonytól Vágújhelyig terjedő része. Többségében lomblevelű erdők borítják, nyugati lejtőin és a magasabb fekvésű helyeken fenyveseket is találunk.
Keksz
TAKÁCS ZSUZSADrága Anyu!Eléggé sokáig tartott, mire sikerült felderítenem a jelenlegi címedet, ugyanis az elmúlt három hétben többször meglátogatott a postás.
Egy kötetnyi szünet
<p>Többször is eltűnődtem már azon, hogyan reagálna az olvasóközönség, ha egyszer a könyvkereskedések polcain egy olyan kötettel találkozna, melybe egy betűt sem írt senki.</p>
Még októberben is a kertben
OKTÓBERAzt mondják, októberben a természet aludni tér. A kertész jobban tudja, mi az igazság, ő azt mondja, az október éppen olyan hasznos hónap, mint az április. Ha nem tudnátok: valójában az október az első tavaszi hónap, a föld alatti sarjadás, csírázás, a rejtett rügyfakadás hónapja.