A hegység a Kárpátok közel kétezer kilométer hosszú vonulatának legnyugatibb és egyben legalacsonyabb, Pozsonytól Vágújhelyig terjedő része. Többségében lomblevelű erdők borítják, nyugati lejtőin és a magasabb fekvésű helyeken fenyveseket is találunk.
Amit a Kis-Kárpátokról tudni kell
A hegység a Kárpátok közel kétezer kilométer hosszú vonulatának legnyugatibb és egyben legalacsonyabb, Pozsonytól Vágújhelyig terjedő része. Többségében lomblevelű erdők borítják, nyugati lejtőin és a magasabb fekvésű helyeken fenyveseket is találunk. Legmagasabb csúcsa a Záruby; tengerszint fölötti magassága 768 méter.
Erdei szinte háborítatlanok, ezért kiváló lehetőséget nyújtanak a gombászásra és más erdei termések gyűjtésére. Számos várromot rejt – ezek közül legismertebbek a Borostyánkő, a Sárkány-vár és Fehérkő. A jól jelölt turistaösvények hossza több száz kilométert tesz ki, az egyik legismertebb a hegység gerincén vonul, hossza a szintkülönbségekkel együtt meghaladja a száz kilométert. A Kis-Kárpátok keleti lejtői tövében, Bazin, Modor és Szentgyörgy térségében húzódik a Kis-kárpáti Borút. A hegység nyugati és keleti lejtőinek települései a főváros felől jól megközelíthetők.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.