Budapest. Jogerősen megnyerte a Fidesz azt a személyiségi jogi pert, amelyet Kovács László magyar külügyminiszter, az MSZP elnöke ellen indított a tavalyi országgyűlési választások két fordulója között tett nyilatkozatai miatt. A Fővárosi Bíróság másodfokú ítéletében jogerőre emelte az elsőfokú döntést.
Keresés
Európai uniós csetepaté
Brüsszel. Az EU legfontosabb intézményei tegnap tartott újabb egyeztetésükön sem tudtak megállapodásra jutni a csatlakozási szerződéssel kapcsolatban felmerült nézeteltérésekről, s immár fennáll annak a kockázata, hogy az Európai Parlament (EP) és a miniszterek tanácsa nyílt konfliktusba keveredik.
Bírálják a szudétanémet irodát
Prága. Nem tetszik a cseh politikusoknak, hogy a II. világháború után Csehszlovákiából kitelepített szudétanémetek németországi szervezete (Landsmanschaft) a héten információs irodát nyitott Prágában.
Elfogadták a csecsen alkotmányt
Moszkva. Csecsenföldön a választók 95,97 százaléka mondott igent a köztársaság alkotmányára – jelentette be tegnap a csecsenföldi választási bizottság.
Irak: meztelen agresszió
New York. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának az Arab Liga által kezdeményezett nyilvános vitájában szerdán 45 felszólaló ostorozta öt órán át az Egyesült Államok által Irak ellen indított háborút.
Együtt az EU-reformról
Pozsony. Az Európai Unió reformjáról, a konventben készülő alkotmányszerződés tartalmáról kialakított álláspontjukat ismertették tegnap a szlovák és a magyar külügyminisztérium képviselői.
Messze a megállapodás
Pozsony. A szakszervezetek szövetsége a minimálbér több mint 45 százalékos emelését kérte a kormánytól az érdekegyeztető tanács tegnapi ülésén. „A minimálbérnek el kell érnie az átlagkereset 60 százalékát” – jelentette ki Peter Gajdoš, a szakszervezetek alelnöke.
Félresikerült kampány?
Pozsony. A parlament integrációs bizottsága tegnap élesen bírálta Csáky Pál miniszterelnök-helyettest az EU-csatlakozási népszavazást megelőző információs kampány hiányosságai miatt. Irena Belohorská, a HZDS képviselője szerint a kampánnyal azokat a rétegeket célozták meg, amelyek egyébként is integrációpártiak.
MKP: Földrengés nem várható
Holnap négy év után tart tisztújító kongresszust a Magyar Koalíció Pártja (MKP). A várakozások szerint azonban nem lehet számítani különösebb meglepetésekre, cserékre a vezetésben, annál nagyobb hangsúlyt helyeznek a küldöttek a párt alapszabályának módosítására. Bugár Béla elnökkel, az elnökség által javasolt egyetlen elnökjelölttel beszélgettünk.
Csak „általános iskola”
Katalin áll a terem közepén, és öltözik. Ketten próbálják ráhúzni a fehér ruhát. Fejére szalmakalap kerül, orrára papírcsőr. Illegeti magát a tükör előtt, majd hirtelen észreveszi a kamerát, és büszke mosollyal az arcán pózol. A pesti Dohány utcai gangos házban a délutáni farsangra készül mindenki. Ezért nincs tanítás.