Pozsony. Az Európai Unió reformjáról, a konventben készülő alkotmányszerződés tartalmáról kialakított álláspontjukat ismertették tegnap a szlovák és a magyar külügyminisztérium képviselői.
Együtt az EU-reformról
Pozsony. Az Európai Unió reformjáról, a konventben készülő alkotmányszerződés tartalmáról kialakított álláspontjukat ismertették tegnap a szlovák és a magyar külügyminisztérium képviselői. „Alapvető reformokra van szükség, a cél a jelenlegi rendszer hatékonyságának növelése – ezért sok mindenre hajlandók vagyunk” – mondta lapunknak Balázs Péter magyar külügyi államtitkár. Szerinte az elképzekések megvalósításához nem elég a visegrádi négyek összefogása, legalább 10-15 kisebb ország együttes fellépésére van szükség. „Az EU-konventbeli nézetkülönbségek elsimítása a következő hónapok feladata lesz” – mondta az államtitkár. Szlovák kollégája, Ivan Korčok szerint még korai közös európai kül- és biztonságpolitikáról beszélni, az iraki válság megmutatta, mennyire eltérő bizonyos kérdésekben az európai országok véleménye. „Elsősorban közös álláspontot kell kialakítani a külpolitikai kérdésekben, az intézmények – mint például az EU külügyminiszteri posztjának – létrehozására csak ezt követően kerülhet sor” – jegyezte meg a pozsonyi külügyi államtitkár. (l. p. j.)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.