Pert vesztett a Fidesszel szemben Kovács László

Budapest. Jogerősen megnyerte a Fidesz azt a személyiségi jogi pert, amelyet Kovács László magyar külügyminiszter, az MSZP elnöke ellen indított a tavalyi országgyűlési választások két fordulója között tett nyilatkozatai miatt. A Fővárosi Bíróság másodfokú ítéletében jogerőre emelte az elsőfokú döntést.

Budapest. Jogerősen megnyerte a Fidesz azt a személyiségi jogi pert, amelyet Kovács László magyar külügyminiszter, az MSZP elnöke ellen indított a tavalyi országgyűlési választások két fordulója között tett nyilatkozatai miatt. A Fővárosi Bíróság másodfokú ítéletében jogerőre emelte az elsőfokú döntést.

Eszerint Kovács László megsértette a párt jó hírnevét, amikor tavaly április 18-19-i nyilatkozataiban arról beszélt, hogy egy nagy magyar állami vállalat külföldön készíttet hamis MSZP-s röplapokat, és azokat a kampánycsend idején akarják szétosztani. Kovács László akkori nyilatkozatai szerint a választások első fordulója után vesztésre álló pártnak állt érdekében, hogy egy számára kedvezőtlen választási eredmény esetén megpróbálja azt a látszatot kelteni, hogy a szocialisták választási csalást követtek el.

Kovács László az ítélet szerint hamis látszat keltésével sértette meg a Fidesz jó hírnévhez fűződő jogát, ezért a bíróság kötelezte a szocialista politikust arra, hogy három országos napilapban tegye közzé az ítélet rendelkező részét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?