Doha. Hírügynökségek az északi front megnyitása felé tett első lépésként értékelték, hogy csütörtök hajnalban ezer – majd még további kétszáz – amerikai kommandóst dobtak le Észak-Irakban. Az amerikaiak által támogatott kurd fegyveresek máris több ponton betörtek az iraki hadsereg által ellenőrzött területekre.
Keresés
Špidla kormányfő pozíciója a tét
Prága. Megtartja-e Vladimír Špidla cseh kormányfő továbbra is elnöki pozícióját a Cseh Szociáldemokrata Pártban (ČSSD) vagy sem – prágai megfigyelők szerint ez a kulcskérdése a legerősebb cseh kormánypárt hétvégi háromnapos tisztújító kongresszusának, amely tegnap délután nyílt meg Prágában.
Nem lesz útiterv, amíg háború van
Jeruzsálem. A közel-keleti béke megteremtésére vonatkozó „útiterv” nyilvánosságra hozatala nem várható addig, amíg tart az iraki háború – jelentette ki tegnap egy magas rangú izraeli vezető.
Gyorssegély Iraknak
New York. Az ENSZ a világ kormányaihoz fordult egy 2,1 milliárd dollár értékű, Iraknak nyújtandó humanitárius gyorssegély ügyében. Ez a világszervezet történetének eddigi legnagyobb összegű segélykérése. Tony Blair és Kofi Annan elégedetten nyugtázta a Biztonsági Tanácsban létrejött kompromisszumot.
RÖVIDEN
Schuster magánfelmérése
Pozsony. Rudolf Schuster saját közvélemény-kutatást készít. A köztársasági elnök az országot járva arról tájékozódik, mennyire támogatja a lakosság Szlovákia EU-tagságát, s milyen arányban járulnak majd az urnákhoz.
Egyre több elítélt vállal munkát a börtönökben
Pozsony. Egyre több rab vállal munkát a börtönökben, tavaly az elítéltek hatvanöt százaléka dolgozott. Az enyhébb fokozatú büntetés-végrehajtó intézetek lakói akár a börtön falain kívül is dolgozhatnak, megesik, hogy egyedül, őrizet nélkül járnak munkába.
Gyanús részvénymozgás a tőzsdén
Pozsony. Néhány nappal azelőtt, hogy a MOL megszerezte volna a Slovnaft többségi tulajdonához szükséges újabb, 31,6 százalékos részvénycsomagot, különös, spekulációgyanús ügyletek köttettek a pozsonyi értékpapírtőzsdén (BCPB).
Dzurinda: az USA a stratégiai partner
Pozsony. A szlovák külpolitika kulcsfontosságú feladatának az Amerikai Egyesült Államokkal való stratégiai partnerségi kapcsolat kiépítését tartja Mikuláš Dzurinda. „Szeretném, ha Szlovákia az USA egyik legmegbízhatóbb, szilárd európai partnere lenne. Egységes Európát szeretnénk, amely együttműködik az USA-val.
Javul a külkereskedelmi mérleg
Pozsony. Szlovákia 3,3 milliárd koronás hiánnyal zárta februári külkereskedelmi mérlegét, ami alacsonyabb a gazdasági elemzők által várt 3,7 milliárdos deficitnél.
Már az állomány likvidálását fontolgatják a sertéstenyésztők
Új törvénytervezetet bocsátott a napokban tárcaközi egyeztetésre a Simon Zsolt vezette földművelésügyi minisztérium. Ha a kormány és a parlament is változatlan formában jóváhagyná, lehetőség nyílna a restitúciós igények újbóli érvényesítésére. Erről, valamint az egyes termények piacán kialakult feszültségről beszélgettünk a miniszterrel.