Javul a külkereskedelmi mérleg

Pozsony. Szlovákia 3,3 milliárd koronás hiánnyal zárta februári külkereskedelmi mérlegét, ami alacsonyabb a gazdasági elemzők által várt 3,7 milliárdos deficitnél.

Pozsony. Szlovákia 3,3 milliárd koronás hiánnyal zárta februári külkereskedelmi mérlegét, ami alacsonyabb a gazdasági elemzők által várt 3,7 milliárdos deficitnél. A statisztikai hivatal legfrissebb elemzése szerint az elmúlt hónapban 60,2 milliárd koronányi áru jött be az országba, míg a kivitel 56,9 milliárd koronát tett ki. A behozatal az elmúlt egy évben így 12 százalékkal nőtt, míg a kivitel csaknem 20 százalékos növekedést könyvelhetett el. Hasonló mértékű növekedés volt jellemző az egész elmúlt negyedévre, amihez elsősorban a gépkocsi-, a fémmegmunkáló és a gépipar járult hozzá. A februári mérlegre azonban az elemzők szerint jelentős hatással volt az olaj növekvő világpiaci ára, és hasonló folyamatokra számítanak e hónapban is. A gazdaságra ugyanakkor nem gyakorolt jelentősebb hatást a nyugat-európai országok stagnálása és a szlovák korona erősödése sem. A gazdasági elemzők szerint a most közzétett külkereskedelmi mutatók hatására a jegybank átértékelheti eddigi árfolyam-politikáját, vagyis a korona erősödése esetén sem avatkozna be. Az elkövetkező időszakban a gazdasági elemzők az elmúlt havi tendenciák folytatódására számítanak, amin csak az iraki háború elhúzódása ronthat. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?