Nem lesz útiterv, amíg háború van

Jeruzsálem. A közel-keleti béke megteremtésére vonatkozó „útiterv” nyilvánosságra hozatala nem várható addig, amíg tart az iraki háború – jelentette ki tegnap egy magas rangú izraeli vezető.

Jeruzsálem. A közel-keleti béke megteremtésére vonatkozó „útiterv” nyilvánosságra hozatala nem várható addig, amíg tart az iraki háború – jelentette ki tegnap egy magas rangú izraeli vezető. „Arra számítunk, hogy e dokumentum nem kerül napvilágra az Irak elleni háború vége előtt, és hogy az Egyesült Államok előzőleg konzultálni fog velünk” – mondta az AFP-nek a név nélkül nyilatkozó illetékes. Elégedetten szólt arról, hogy George Bush amerikai elnök csütörtöki sajtóértekezletén nem tűzött ki pontos határidőt a béketerv közzétételére. Csütörtökön Camp Davidben az amerikai elnök a brit miniszterelnökkel megtartott találkozóján tekintette át az utóbbi napokban a sajtóban csak útitervként emlegetett nemzetközi béketervet. A közel-keleti helyzettel foglalkozó kvartett – az Egyesült Államok, az ENSZ, az Európai Unió és Oroszország – által kidolgozott tervezet előirányozza egyebek közt egy palesztin állam megteremtését 2005-re. Az érem másik oldala az Izraelnek nyújtandó biztonság, vagyis minden, a zsidó állam ellen irányuló terrorista tevékenységet fel kell számolni.

Ariel Saron izraeli kormányfő diplomáciai tanácsadója, Zalman Soval a maga részéről azt hangoztatta, hogy „nem annyira a dokumentum közzététele fontos, mint annak megvalósítása”. Mint mondta, azt nagy vonalakban már közreadták, csak még nem öntötték végleges formába. „A lényeg az, hogyan valósul meg, ez pedig nagymértékben függ majd az iraki háború kimenetelétől. Mármint hogy az lehetővé teszi-e vagy sem a Közel-Kelet átalakítását, reményeink szerint úgy, hogy a szélsőségesek táborát meggyengíti.”

Az izraeli rendőrség tegnap megerősítette a készültséget Kelet-Jeruzsálem mecsetjei körül, felkészülve arra, ha palesztin csoportok az imádságot Irak melletti tüntetésekre akarnák felhasználni. Az Omár és al-Aksza mecsetek közelébe csak 40 évesnél idősebb muzulmán hívőket engedett a rendőrség, s közülük is csak azokat, akik igazolni tudták, hogy a város arab szektorában laknak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?