Zsitvabesenyő. Az Érsekújvári járás 1800 lakosú községében december 10-én együttműködési keretszerződést írt alá Száraz József, a Csemadok Országos Választmányának elnöke és Stugel Tibor, az Érsekújvári Regionális Művelődési Központ (ÉRMK) igazgatója.
Keresés
A Bodrogköz népi építészete
Legfontosabb és alapvető részét ennek az építészetnek a lakóházak képezték. Jellemzően az utcához legközelebb a hosszú ház állt, előtte előkert. Ház végében tehén- és lóistálló. Ezek után következtek az ólak, színek, félereszes építmények.
Ünnepvárás Sajógömörön
Sajógömör. Karácsonyi műsort szervezett a Sajógömöri Magyar Tannyelvű Alapiskola és a helyi óvoda, együttműködve a községi hivatallal és az önkormányzattal. Az idén a karácsonyi műsort összekapcsolták a nyugdíjasok napjával.
Jó szóval is oktasd!
1997-ben a komáromi gimnázium tanára, Csémy Marianna indította el a Dobré slovo szavalóversenyt magyar diákok részére. A helyi kezdeményezésbe idővel bekapcsolódtak a Komáromi mellett az Érsekújvári, a Vágsellyei, a Nyitrai és a Lévai járás magyar iskolái, valamint magyarországi nemzetiségi iskolák is.
Szakembereket képeznek a civil szervezetek számára
A királyhelmeci Pro Patria Polgári Társulás ifjúsági szakemberképző rendezvényén Kovács Zsolt tanárral, a civil szektor magyarországi szakértőjével beszélgettünk.
II. Hagyományok Napja
Tornalja. A II. Hagyományok Napja elnevezésű rendezvény alkalmával bebizonyosodott, van igény a szépre, az értékre. Mi sem igazolja ezt jobban, mint az ötórás gálaműsort végigkísérő jó hangulat, a késő estig tartó táncház, és az éjszakába nyúló zenélés. Pedig a kezdetek az idén nem sok jóra engedtek következtetni.
A humorista sem próféta saját hazájában
Simonyi. Ha nehézségek árán is, de idén ismét sikerült megrendezni az Országos Humorfesztivált Simonyiban, egy rimaszombati járásbeli kisközségben. Hogy a humornak mekkora keletje van, az egyfajta fokmérője is lehet a befogadó közönség lelkiállapotának. A nevetés állítólag gyógyít.
A felsővályi erődtemplom
Vály. A pompás természeti képződményekkel körülölelt Vály-völgyben járva, a bámészkodó szem akaratlanul is meg-megakad a szebbnél szebb építményeken. A Rimaszombati járás egyik épségben megmaradt és példásan rendben tartott erődtemploma itt, Felsővályban található.
No comment!
Elöljáróban annyit, hogy sosem szerettem azokat az embereket, akik a munkájukkal járó nehézségek miatt panaszkodnak.
A béketárgyalások városa
A Bocskai-féle felkelés kitörésének 400. évfordulója alkalmából Budapest és Genf után 2004. december 2-án Kassán is emléktáblát avattak Bocskai Istvánnak. Konferenciát is tartottak a négy évszázaddal ezelőtti történelmi eseményekről, melynek Kassa volt a központja.