A „nigériai” csalók köztünk vannak

csaló k

Fura dolog történt velem a múlt héten: egy rendőrségi hír kapcsán a szlovákiai és a régióbeli politikusok jutottak eszembe. Máris elárulom, miért, de előbb jöjjön az alaptörténet! 

„Nigériai” csalókat fogott a magyar rendőrség. Idén nyáron kezdték el felgöngyölíteni az esetet, és októberre sikerült rajtakapni a bűnözőket, akik az elnevezéssel ellentétben nem nigériaiak. A korábbi „nigériai levelek” alapján kapták az elnevezést, amikor az ismeretlen, gazdagnak beállított tettesek az áldozatokat megszólítva busás hasznot ígértek, de ahhoz, hogy ezt megkaphassák, előbb pénz kellett utalniuk, mivel csak így férhetnek hozzá a zárolt összeghez. (Ügyvédi költségre kérték, de olyan is előfordult, hogy nemzetközi utalást kezdeményeztek, hogy hihetőbb legyen a történet, hogy tényleg rendelkezésre áll a pénz, de azt később visszavonták, majd azzal érveltek, hogy a levélben jelzett adminisztratív nehézségek miatt nem ment át az összeg.) Manapság is hasonló a cél: megkopasztani az áldozatokat, csak most már az interneten, azon belül is leggyakrabban a randiappokon, ismerkedő alkalmazáson keresik, kiből lehet kicsalni a pénzt. Ott ugye az emberek többsége szerelmet keres, így azt ígérik – gazdag, ügyvédnek, Irakban szolgáló amerikai katonának, dubaji hercegnek, politikusnak, sőt ismert színésznek kiadva magukat. A mesterséges intelligenciának köszönhetően pedig ma már akár videóhívásban is tudják „hitelesíteni” a történetet, így az áldozatok könnyen bedőlnek, hiszen egyenesen Brad Pitt vagy a dubaji herceg szólítja őket nevükön, beszél hozzájuk. 

A mostani esetben magyar és nemzetközi elkövetők voltak a tettesek, egy nőt egy randiappon csábítottak el. A szerelmet kereső hölggyel bizalmi kapcsolatot építettek ki, majd jött a történet, hogy hirtelen pénzre volt szükségük, természetesen kölcsön, és annak sokszorosát kapja majd vissza az újdonsült „szerelme”. A nő első körben 70 millió forintot (175 ezer eurót!) utalt át, majd később, barátoktól és banktól kért kölcsönből további 50 milliót küldött volna, ám a rendőrség ezt már megakadályozta. A tárgyaláson a tettesek részben beismerő vallomást tettek, de ami megdöbbentő, hogy a nő még ott sem fogta fel, hogy áldozat, szerinte az ismeretlen férfi szereti őt, és szó sincs csalásról, megtévesztésről. 

Eszembe jutott, hogy környékünkön a legnagyobb „nigériai” csalók a(z elsősorban) populista politikusok. Ők azok, akik főleg a választások előtt mindent megígérnek, főleg azt, hogy ha ők kerülnek hatalomra, jön a Kánaán, (a randiappokon szerelmet ígérnek, mert az ott lévő felhasználók ezt keresik, ezt akarják hallani). Ehhez csak egy szavazatot kérnek, és minden szuper lesz. Kormányra kerülve azonban teljesen mást csinálnak, ilyen-olyan adóemelésekkel, megszorításokkal teszik szegényebbé az embereket (függetlenül attól, hogy adott helyzetben az ország pénzügyi helyzete ezt megköveteli-e). Majd újabb választás jön, újabb ígéretek, hogy most aztán már tényleg... A „szerelembe” esettek pedig nem fogják fel, hogy átverték őket, így újra és újra behúzzák az ikszet, hiszen „szeretik őt”, szó sincs megtévesztésről. Mint a 70 milliót utaló nő, aki talán még most is hiszi, hogy a férfi az igaz szerelme... 

Ha körülnézek ismerősök között, vagy akár családi körben, szinte biztos, hogy ott is előfordulnak olyanok, akiket így átvertek a politikusok, ennek ellenére továbbra is hisznek nekik, sőt legközelebb is rájuk fognak szavazni. De ahogy a dubaji herceg sem jön el fehér lovon, úgy az ígért szerelem és a Kánaán is elmarad...

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?