Tankönyvbotrány Németországban

Durva hibákkal vannak tele a német gimnáziumi tankönyvek egy múlt hét pénteken nyilvánosságra hozott jelentés szerint.

A tankönyvek értékelésével megbízott, úgynevezett Warentest Alapítvány tanulmányából kitűnt, hogy mindenekelőtt a történelemkönyvek tartalmaznak tűrhetetlenül sok dátumhibát, a biológiakönyvek pedig tartalmi hibákkal zsúfoltak.

Félrevezető adatok

Ami az előbbieket illeti, a történelemkönyvek több hibás adatot tüntettek fel az egykori NDK-val kapcsolatban, mindenekelőtt a volt keletnémet kommunista rezsim és annak vezetője, Erich Honecker bukását megelőző időszakra vonatkozóan. Ugyancsak több félrevezető adatot találtak a szakértők az Európai Uniót illetően is, az unió elmúlt ötven évének tartalmi ábrázolását pedig egyszerűen csapnivalónak minősítették. Az egyik tankönyv például az elmúlt fél évszázadot a német–francia barátság ábrázolására redukálta le, egy másik pedig 1995-tel lezárta a történelmet. Általánosságban az volt a következtetés, hogy a tankönyvek számos esetben is túlzottan leegyszerűsített magyarázatokat tartalmaznak.

Tárgyi tévedések

A biológiakönyvekben hemzsegnek a tárgyi tévedések. Két tartományi tankönyvben átlagosan minden harmadik oldalon volt egy kirívó hiba. ĺgy például az állatok táplálkozási piramisán a bagoly megelőzte a rókát, amiből következik, hogy az előbbi felfalja az utóbbit.

Az alapítvány szakértői a durva hibákat mindenekelőtt a föderatív oktatási rendszerrel magyarázzák, ebből fakadóan azzal, hogy egységes, szövetségi tankönyvek helyett minden egyes tartományban külön tankönyvek készülnek.

Megfedték a kiadókat

Németországban több száz különböző tankönyv engedélyezett, mint ahogy a tantervek is tartományonként, sőt azokon belül is különbözőek. Megfedték a tankönyvek kiadóit is, rámutatva arra, hogy „termékeik” előtt nem végeznek megfelelő és elegendő kutatómunkát, már csak azért sem, mert állandóan az idő szorításában szenvednek. Indítványozták egy olyan szövetségi hatóság felállítását, amely ellenőrizné minden tankönyv minőségét.

Az idézett szakértők ugyanakkor arra szólították fel az illetékes tartományi szerveket, hogy minél előbb állapodjanak meg egységes tankönyvek készítésében. (m)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?