Sikert sikerre halmoznak a lévaiak

A Lévai Magyar Tanítási Nyelvű Egyházi Gimnázium sikerekben gazdag félévet zár, ugyanis a tanulmányi versenyeken újabb sikeres eredményeket könyvelhetnek el.

A tanév elején a szlovák tannyelvű iskolák részére meghirdetett Poznaj svoju vlasť – Ismerd meg hazádat műveltségi vetélkedőn a járás hét szlovák középiskolája közül a dobogós 2. helyen végeztek. A kiváló eredményt elérő csapat tagjai: Ševeček Judit, Mojzes Viktória és Dudich Tamás voltak. A versenyre Rugalová Zdenka tanárnő készítette fel őket.

A komáromi Selye Gimnáziumban hagyományosan megrendezett Cornides István Matematikai és Fizikai Emlékversenyen két lévai gimnazista vett részt. Az egyéni pontozásban Mikó Albert bizonyult a legjobb szlovákiai diáknak. (Ebben a kategóriában az első és harmadik helyet a budapesti Szent Imre Katolikus Gimnázium diákjai szerezték meg.) Az emlékversenyre december 7-én került sor. A legfrissebb kitűnő eredmény Mészáros Klárának és Szigeti Szilárdnak, valamint felkészítő tanáruknak, Krncsan Józsefnek köszönhető. Szigeti Szilárd a Léván megrendezett járási angol nyelvi olimpiászon második lett az elsős tanulók kategóriájában, Mészáros Klára pedig a negyedikes középiskolai diákok kategóriáját nyerte meg. Ezzel ő képviselheti az iskolát a kerületi megmérettetésen.

Mindezek az eredmények azt tükrözik, hogy a kis létszámú iskolák tanulói is kellő szakmai felkészítéssel, pedagógiai ráhatással helyt tudnak állni a rangos nemzetközi vetélkedőkön és versenyeken. Ezek a sikerek arra engednek következtetni, hogy a következő félévben is a lévai gimnazisták nemcsak járáson belül, hanem nemzetközi szinten és színtéren öregbíthetik alma materük jó nevét. A lévai gimisek már készülnek a Jókán sorra kerülő bibliaversenyre, a Kárpát-medencei magyar egyházi középiskolák számára szervezett halásztelki műveltségi vetélkedőre, valamint az oroszlányi történelmi-irodalmi vetélkedőre. (he)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?