Nyílt nap az alapiskolában

Keveset hallani a kis tanulólétszámmal, de annál sikeresebben működő pozsonypüspöki alapiskoláról. Éppen ezért szeretné megmutatni magát az intézmény a ma sorra kerülő nyílt nap alkalmával.

Keveset hallani a kis tanulólétszámmal, de annál sikeresebben működő pozsonypüspöki alapiskoláról. Éppen ezért szeretné megmutatni magát az intézmény a ma sorra kerülő nyílt nap alkalmával.

A rendezvényre nemcsak az iskola tanulóinak szüleit, hanem az iskolakezdés előtt álló gyermekek szüleit is szeretettel várják, hiszen itt a beiratkozások ideje (Pozsonypüspökiben holnap egész nap és szombaton délelőtt).

Az odalátogatók megismerkedhetnek az iskola tanítóival, beülhetnek a tanítási órákra, meggyőződhetnek az iskola épületének rendezettségéről és nem utolsó sorban az intézményben uralkodó családias hangulatról.

Az iskola évfolyamonként egy kisebb létszámú osztályt nyit. A kevesebb tanulóval működő osztályok nagy előnye, hogy a pedagógusok figyelmet tudnak szentelni külön-külön minden gyermeknek. Az odafigyelés megmutatkozik a tanulók magaviseletében, tanulmányi eredményeiben és a versenyeken való sikeres szereplésben. A tavalyi évben jó eredményeket ért el az iskola a Pithagorasz versenyen, a földrajzi és a német nyelvi olimpiászon, a Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Versenyen, a különböző szlovák nyelvű versenyeken, és végül, de nem utolsó sorban számos képzőművészeti megmérettetésen. Nemcsak hazai, hanem nemzetközi megmérettetéseken is szép sikereket tudhatnak magukénak az iskola tanulói. Az Orfeus Állatvédő Egyesület által kiírt „Állatbarát Meseíró Pályázat” 1524 alkotása közül Szász Róbert meséje lett a második.

Az iskola a tanításon kívüli foglalkozásokra is nagy hangsúlyt fektet. Mivel a tanulók 1. osztálytól 9-ig német nyelvet tanulnak, az angol nyelv elsajátítására angol nyelvi kör keretein belül kapnak lehetőséget. Említésre méltók a délutáni zeneórák is, melyek során szakképzett zenetanár vezetésével tanulhatnak az érdeklődő gyermekek zeneelméletet és hangszeren játszást. Továbbá a tanulók 1-től 4-ik osztályig úszótanfolyamra, 3-tól 9-ik osztályig sítúrára jelentkezhetnek be akár minden évfolyamban – a tanfolyamok költségeihez az iskola is hozzájárul. (csa)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?