Esélyegyenlőség a felsőoktatásban

Többletpontokra jogosultak a 2008. évi felsőoktatási felvételi eljárás során is a hátrányos helyzetű, halmozottan hátrányos helyzetű és fogyatékossággal élő jelentkezők Magyarországon.

Többletpontokra jogosultak a 2008. évi felsőoktatási felvételi eljárás során is a hátrányos helyzetű, halmozottan hátrányos helyzetű és fogyatékossággal élő jelentkezők Magyarországon. A felvételt követően azonban a felsőoktatási intézmények saját maguk felelősek az esélyegyenlőség további biztosításáért, mely iránti elkötelezettség erősen változó. Kiemelkedő példáként szolgál a Károly Róbert Főiskola gyakorlata, mely útiköltség térítéssel, speciális tanulást segítő eszközökkel, korrepetálással és sajátosan kialakított kollégiumi szobákkal segíti a rászoruló diákok tanulmányi előmenetelét.

A sikeres felvételt követően mindössze egy minisztérium által indított mentorprogram segíti a rászoruló hallgatókat a beilleszkedésben. Ami az egyéb támogató jellegű tevékenységeket, eszközöket illeti, az intézmények maguk dönthetik el, hogy milyen mennyiségű forrást áldoznak arra, hogy a pozitív megkülönböztetésre jogosultak tanulmányaikat és felsőoktatási intézményekben eltöltött éveiket minél gördülékenyebben tölthessék. Amint Helgertné Dr. Szabó Ilona, a Károly Róbert Főiskola oktatási-rektorhelyettese elmondta „a főiskola kötelességének érzi a hátrányos helyzetű diákok támogatását, mivel a diplomával elérhető jobb jövőkép minden tanulni vágyót megillet, családi körülményeitől illetve testi adottságaitól függetlenül. A segítségre szoruló diákok érvényesülését Esélyegyenlőségi Bizottságunk támogatja.”

A főiskola az állam által nyújtott normatív támogatás felhasználásával segíti a fogyatékossággal élő hallgatók iskolába járását, támogatja a speciális jegyzetek előállítási költségeit, diktafonokat biztosít a halláskárosultaknak, korrepetálást a diszkalkuliásoknak. Intézményi beruházás keretében és pályázati támogatásból pedig speciális számítógépeket vásároltak a látásproblémával élő tanulók segítésére, míg a halláskárosult hallgatók speciális adó-vevő készüléket kaptak. (lm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?