Térségünk már lekörözi a világgazdaságot

London. A tavalyi volt a negyedik olyan év egymás után, amelyben a közép- és kelet-európai gazdaságok, valamint az egykori szovjet térség együttes átlagos növekedése meghaladta a világgazdaságét – áll az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) hétvégén kiadott új jelentésében.

London. A tavalyi volt a negyedik olyan év egymás után, amelyben a közép- és kelet-európai gazdaságok, valamint az egykori szovjet térség együttes átlagos növekedése meghaladta a világgazdaságét – áll az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) hétvégén kiadott új jelentésében. A tágabb értelemben vett kelet-európai térség gazdasági átalakulásának finanszírozására 13 éve alakult bank vasárnap kezdodött kétnapos londoni közgyulésén tette közzé a tevékenységi területébe tartozó 27 ország haladásáról évente összeállított, Jelentés az átalakulásról (Transition Report) címu helyzetjelentés frissített változatát. Az új összefoglaló szerint a javuló világgazdasági környezet és a konvergencia-folyamatok révén a térség egészének gazdasági teljesítménye tavaly 5,6 százalékkal nott a 2002-ben mért 3,9 százalék után.

A világgazdaság egészének kibocsátási értéke tavaly 3,2 százalékkal emelkedett éves összevetésben az EBRD új adatai szerint. A kelet-európai térség tavalyi tényleges növekedése jóval meghaladta még azt az ütemet is, amely a legutóbbi, tavaly novemberben kiadott Transition Report elorejelzésében szerepelt: az eredeti átalakulási jelentés 2003-ra még 4,7 százalékos növekedési átlagot jósolt az EBRD kedvezményezett országainak. A térségi átlagon belül 2003-ban az egykori szovjet térség köztársaságaiból alakult FÁK-államközösség produkálta a legerosebb növekedést 7,6 százalékkal; ennek fo hajtóerejét a magas nyersanyagárak adták.

Oroszország gazdasági növekedése – szintén foleg a magas olajárak következtében – 7,3 százalékra gyorsult a 2002-ben mért 4,7 százalékról – áll az új EBRD-jelentésben. Az EU-csatlakozó közép-európai és balti országokban az átlagos gazdasági növekedés 3,7 százalékos volt tavaly az elozo két évben mért 2,5 százalék után; a gyorsulást foleg a lengyel gazdaság magához térése okozta.

A tavalyi jelentés most frissített változatában a londoni bank azzal számol, hogy a kelet-európai térség gazdasági növekedése az idén valamelyest lassulni fog, de még mindig igen robusztus, 4,9 százalékos lesz. Az idei átlagon belül az EBRD jóslata szerint a FÁK-térségben lassulni, a csatlakozó országokban gyorsulni fog a növekedés: az ütem az elobbi gazdaságokban 5,6 százalékos, az utóbbiakban 4,3 százalékos lesz.

A közvetlen külföldi befektetések értéke tavaly rendkívül erosen, az elozo évi 28 milliárd dollárról 19 milliárd dollárra csökkent, foleg a közép-európai és balti EU-csatlakozó országokban mért 60 százalékos visszaesés miatt. Az EBRD szerint ez utóbbinak foleg a privatizációs bevételek csökkenése volt az oka. A térségben ugyanakkor megkétszerezodött a nem rezidens befektetok által végrehajtott portfolió-befektetések értéke. Az átlagos infláció üteme a kelet-európai országokban tavaly 2,8 százalékra csökkent a 2002-es 3 százalékról. (mti)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?