Ritka jó sorozat tanúi voltunk

Az INEKO független közgazdasági intézet számára negyedévente ötven ismert gazdasági szakember és újságíró értékeli a különféle közintézmények gazdaságot befolyásoló intézkedéseit. A plusz és mínusz 300 pont között megítélt értékek, illetve a társadalmi fontosság alapján alakul ki a HESO-index, a legjobbnak, illetve legrosszabbnak ítélt intézkedések rangsora. A tavalyi utolsó negyedév ilyen szempontból nagyon sikeresnek bizonyult, a 64,2 pontos eredmény a 2002 őszi választások utáni reformidőszak második legmagasabb pontértéke.

A lista élén magasan az új jövedelemadó-törvény végzett, amellyel kapcsolatban az értékelések ezekben a köröken szokatlan szuperlatívuszokat tartalmaznak. A sokféle nézetet képviselő értékelők azért kifogásokat is hangoztattak. Volt, aki a 19 százalékos egyenadót magasnak tartotta, mondván, a posztszovjet balti államok hasonló megoldással, de alacsonyabb díjszabással igyekeznek nagyot dobni. Mások szerint az egyenadó bevezetését nem kellett volna más adófajták megemelésével párosítani, illetve többen kifogásolták az átalányadó feláldozását a kivételek lefaragásának részeként.

A következő, különlegesen magasan értékelt intézkedésnek a cégbírósági bejegyzés megreformálása bizonyult. Az eddigi rettenetes viszonyok ismeretében az új ötnapos határidő mindenkit fellelkesített, bár sokan még mindig nem hiszik el, hogy ez valóban működhet. A megoldással kapcsolatban „kis csodát” emlegettek, amely példaként szolgálhat a környékbeli országok számára. Egyetlen egy értékelő kifogásolta, hogy az új rendszerben már nem lesznek annyira megbízhatók a cégbírósági adatok, mint korábban. Mások pedig azt kifogásolták, hogy a cégbíróságok továbbra sem lépnek fel következetesen azok ellen, akik elhanyagolják az adatszolgáltatási kötelezettségüket. A harmadik helyen a költségvetési szabályok módosítása végzett. Ennek fő előnyeként azt emelték ki, hogy sok év után egyszerűbbé és áttekinthetőbbé teszi az államháztartás részének számító közintézmények gazdálkodását, így reálissá válik az államháztartási deficit tervezett mértékének tartása. Az utolsó negyedév valóban tarka kínálatában csak az ötödik helyen végzett a nyugdíjreform második pillére, a tőkefedezeti számlákon alapuló magán-nyugdíjpénztárakról szóló törvény. Általában ez is pozitív értékelést kapott, hiszen az új rendszer végre reményt ad, hogy néhány év múlva ne omoljon össze a hazai nyugdíjrendszer.

Kifogás is akadt bőven. Az egyik csoport szerint értelmetlen az a megkötés, hogy a nyugdíjalapok által kezelt pénz felét hazai értékpapírokba kell fektetni. Ez csökkenti a hozamokat, vagyis a nyugdíjakat. Többeknek nem tetszett, hogy a reform részeként nőtt a társadalombiztosítási elvonások mértéke. Mások igazán akkor alakítják ki a véleményüket, ha kiderül, mely társaságoknak ad az állam lehetőséget a nyugdíj-megtakarítások kezelésére. Komoly vita alakult ki a második pillér súlya körül, voltak, akik szerint egyáltalán nem lett volna rá szükség, szerintük elegendő lett volna a Szociális Biztosító, aki pedig ennél töbre vágyik, fizethette volna az önkéntes nyugdíjbiztosítást. Mások inkább a választások után elsőként bejelentett koncepciót siratták, amely szerint a nyugdíjrendszeren belül a második pillér került volna domináns pozícióba.

A második pillér után a sorban az új foglalkoztatási törvény végzett. Ez az értékelés szerint a legújabb európai irányzatnak megfelelően alakítja át a foglalkoztatás-ösztönzési rendszert, és hosszú idő után végre alaposan felkavarja az ezen a területen kialakult állóvizet.