„Igaz-e, hogy a magas vérnyomás az étkezéssel is befolyásolható?”
A sószegény diéta csökkenti a vérnyomást
Igaz. Ha rossz étkezési szokásainkon változtatni tudunk, a kialakulás kockázatát nagymértékben csökkenthetjük, illetve a már meglévő betegség súlyossága is enyhíthető. Sok esetben kimutatták, hogy az elhízott, magas vérnyomásban szenvedő betegek esetében a testsúlycsökkenés vérnyomáscsökkenést is eredményezett. Ezért túlsúlyos betegek esetében mindenképp ajánlatos a fogyókúra. Közismert, hogy a hipertóniás betegeknek sószegény diétát javasolnak. Ha a szervezetbe bevitt só mennyiségét csökkentjük, az csökkenti a szervezet folyadéktartalmát, ami vérnyomáscsökkenést eredményez. A vízhajtók is hasonló elv szerint működnek, de nem kívánatos hatásként túlzott folyadék-, valamint kálium- és magnéziumvesztést is okoznak. Ajánlatos lehet ilyenkor a csökkentett nátriumtartalmú só használata, illetve az ételek utánzásának kerülése. Ajánlatos több rostot fogyasztani, ami gátolja a zsírok felszívódását. A túlzott koffein- és az alkoholfogyasztást, a dohányzást ajánlatos csökkenteni. Enyhe hipertóniás betegeknek ajánlott a rendszeres, fokozatos testedzés, de semmiképp sem megerőltető sportokat célszerű ilyenkor választani.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2009. 01.18.
Hétfőn Egészségünkre az Új Szóban!
2009. 01.04.
Hétfőtől új köntösben, 16 oldalon az Egészségünkre!
2008. 12.27.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.