BMW 640i Coupe: az igazi örömautó

Határozottan nem a praktikum kategóriába tartozik, ám egyszerűen nem hiányozhat annak az embernek a garázsából, aki megengedheti magának ezt a járgányt.

Határozottan nem a praktikum kategóriába tartozik, ám egyszerűen nem hiányozhat annak az embernek a garázsából, aki megengedheti magának ezt a járgányt. Teljesen mindegy, hogy egy óráig, két napig vagy egy hétig fogják vezetni, beleszeretnek, s előbb vagy utóbb olyan élményben lesz részük, amit korábban nem éltek meg az utakon. BMW 640i.

A speciális élmények kategóriába már nem számítom azokat az embereket, akik tátott szájjal nézik a leparkolt autót, vagy mellette ácsorogva bámulják. Velem először fordult elő, hogy az egyhetes tesztelés során háromszor is leszólítottak a járdáról, míg a kereszteződésben álltam, hogy adjak padlógázt, mert hallani akarják a motor hangját. Majd miután teljesítettem kívánságukat, az illetők visítozni kezdtek az utcán. Igen, ez is szemlélteti, milyen kategóriába tartozik a hatos. Sejteni lehet azt is, hogy sokat, alapban több mint 80 ezer eurót kell kiköhögni érte, a tesztelt változat ára elérte a 115 ezret is.

Maximum két embernek

Kevés van belőle az utakon, ezért ritka látványnak számít. Gyönyörű a vonalvezetése, a fehér-szürke metálfényezés a legszebb, amit az elmúlt hónapokban egy autón láttam. Teljesen más fénye van tűző napon, mint árnyékben, s változik akkor is, ha az autó csupán egy részét éri napsütés. Néha gyöngyszemre emlékeztet, néha pedig egy igazi ragadozóra, cápára.

Praktikumról persze egy percig sem beszélhetünk. Valljuk be őszintén, kit érdekel ilyen autónál a csomagtér térfogata vagy más, ebben az esetben teljesen lényegtelen adat? Senkit. Ennek ellenére nem árt tudni, hogy ez a közel ötméteres járgány 460 literes csomagteret rejt magában, ami meglepően sok.

Csak a margóra jegyzem meg, hogy hivatalosan négy felnőtt személynek szóló autóról volt szó, ám ez csupán utópia. Miután kényelmesen elhelyezkedtem a sofőr helyén, az ülésem mögött körülbelül 5 centiméteres hely maradt. Próbáltam begyömöszölni a hátsó ülésekre két embert, nagy nehezen sikerült, a lábukat viszont kámaszutrába illő pozícióba kellett tartaniuk, arról nem is beszélve, hogy 5 perc után erősen klausztrofóbiásak lettek mindketten. Végeredmény: ha egyedül élsz, vagy maximum a plázacicákat váltogatod magad mellett az ülésen, ideális választás lehet a hatos, de ne feledd, a két elülső ülés közti konzol komolyan korlátozza a combsimogatás lehetőségét vezetés közben. Egyébként aligha találsz olyan embert, akinek kedve lenne bemászni a hátsó ülésekre, így az autóban az esetek többségében garantáltan csak két ember életét fogod kockáztatni az éles kanyarokban.

Élmény minden percben

Aki kicsit is ért az autókhoz, az sejti, hogy nagyon erős motort rejt magában, nagyon durva hanggal, így nem csoda, hogy mindenki szeretné legalább egyszer kipróbálni. A 320 lóerő 5,2 másodperc alatt gyorsítja fel 0-ról a 100 km/órás sebességre ezt az 1,8 tonnás járgányt. Szerintem már ezek az alapinformációk is mindenkit kielégítenek. Az általam tesztelt változat xDrive négykerék-meghajtással is rendelkezett. Természetesen nem hiányozhatnak a BMW-ben megszokott funkciók, a Sport plusztól a Comfort pluszig tejredő üzemmódválasztó, a volánon elhelyezett, manuális váltásra szolgáló váltókarok – ezt a kütyüt ebben az autóban nagyon gyorsan meg lehet szokni.

Essünk át viszont gyorsan az autó fájó részén, mégpedig a fogyasztási mutatókon. Városban simán teljesíthető a 12-13 literes átlag, ha ésszel vezetünk, akkor elvileg megkörnyékezhetjük a 11 litert. Tény, hogy a hatost nem a fogyasztási mutatók miatt fogják megvenni, másrészt aki megveszi, azt szerintem érdekelni fogja, hány kilométer után kell majd tankolnia, elárulom: nem egész 500. Az Eco üzemmódban a fogyasztás nagyon ügyes és türelmes vezetéssel a 9 és 10 liter közti értékeket is elérheti, ám ilyen járgánnyal nem lehet álmosan kószálni az utakon.

A nyolcfokozatos automata váltó minden tempóban egyaránt tökéletesen működik, nem is lehet észrevenni, mikor sorolja az egyes sebességfokozatokat. A 640i Coupe széttört utakon is meglepő kényelmet nyújt, ám az igazi élmény a Sport, illetve a Sport+ üzemmód. Ebben ugyanis az autó teljesen átalakul, minden gyorsulásnál szó szerint benyomja az utasokat az ülésekbe, az élmény még nagyobb, ha használjuk a váltókarokat is, s automata helyett átkapcsolunk manuális sebességváltásra. A kanyarokban az xDrive meghajtásnak köszönhetően is komoly stabilitást nyújt, a baloldali kanyarokba viszont az A-oszlop miatt aránylag rossz a kilátás, s az igazsághoz hozzátartozik, hogy a szűk hátsó ablak sem a panoráma kilátásáról lesz ismert. Viszont míg ez utóbbit meg lehet szokni, az A-oszlopot már aligha.

Összegezve és aláhúzva

A hatos BMW látványos, az utakon még mindig egyedi autó. Olyan sportos élményt biztosít, amelyről hosszasan lehet írni, ám elég egyszer kipróbálni, s az ember egyszerűen beleszeret. Az autó nem praktikus, sokat fogyaszt, de másrészt ideális és elegáns sportautó, amely egyszerűen nem hiányozhat azokból a garázsokból, ahol már két vagy három másik autó is parkol.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?