Zajos forrás

Sok pincében forr már a must. Hol zajosan, habot pöfékelve a hordó vagy a demizson száján, hol minden feltűnés nélkül, halkan zümmögve, mintha méhcsaládhoz hajolnánk közel. A legszebb muzsika, különösen ha belegondolunk, mennyi napfény kellett hozzá, mennyi kincse a földnek, és mennyi munka. Alighanem többet dolgozott a szőlőtőke is ebben a száraz esztendőben, lent valahol a mélyben nyújtania kellett gyökereit víz után kutatva, gömbölyödjenek a szemek, ahogy illik. Dolgozott természetesen az ember is, akiből egészet kíván a szőlőművelés, metszéstől a szüretig, sőt még tovább, pénzt úgyszintén követelve tőle az egyre drágább permetszerekre, és így sem biztos a termés, ha nem betegség, jégverés viheti el vagy seregélyek serege pillanatok alatt. Megéri? – kérdezhetnénk főként azokra a gazdákra, magántermelőkre gondolva, akiktől a befektetett energiájukhoz és a kiadásaikhoz képest fillérekért vásárolják fel a szőlőt, miközben az üzletben egy palack jobb fajta bor megfizethetetlen a kispénzű polgár számára, legfeljebb jeles alkalomból engedheti meg magának. De hagyjuk ezt, sosem az jár jól, aki a terméket előállítja, legyen szó mézről, szőlőről vagy éppen lágy kenyérről, mindazonáltal csodálatra és tiszteletre méltó, hogy a szőlősgazdák zöme mégsem adja fel. Talán az ősi ösztönök munkálnak bennük, talán az erjedő must muzsikája, szirénhangja csábítja, kényszeríti őket a folytatásra, talán a bor illata, fénye, zamata, talán a „tudom, mit fogyasztok“ biztonságot adó érzése a pancsolások, az üzleti manipulációk, a kis és nagy átverések korában, melyet élünk, melyben hovatovább képtelenek vagyunk hinni bárkinek, bármiben. Na és a pince békéje, ahogy a főhajóban sorakoznak a hordók, gyertya fényében csillog a föld alatt emelt templom nedves, penészfoltokkal díszített mennyezete! Kiszállva, leszállva a mindennapos közéleti, politikai, szociális, kulturális káoszból, abból a közegből, amely csak az árat ismeri, az értékre fittyet hány, ahol családok, életek roppannak össze, ahol a munkahelyét elveszítő, újat nem találó apa ismételgeti rezignáltan gyermekének, amit az országút szélén araszoló csiga a fiának: te nem a túloldalra születtél. Ahol a jellemes magatartás, a morál, a rend, a kulturált környezet, az emberhez méltó élet jószerével elvont fogalmak már, vagy ha úgy tetszik, még, tizennégy évvel a rendszerváltás után is – megpihen a lélek ott lent, a pince mélyén. Ahol a hamar véget érő zajos forrás után legkésőbb karácsonyra letisztul a bor. A rendszerrel más a helyzet, különösképpen nálunk. Ha igaz, hogy a váltás idején a szakadék szélén állt az ország, mármint Csehszlovákia, illetve a gazdasága, akkor most hol áll a független Szlovákia, illetve a gazdasága? Kivéve a fővárost. Nem véletlenül mondta valaki, ha rajta múlna, széttolná Pozsonyt, hogy a pénzből máshová is jusson. Ne csak a bor melegítse a lelket. Meg a pápa a hívőkét. Egyébiránt reménykedhetünk, megint, Rusko személyében új megváltó érkezik, méghozzá a gazdasági tárca élére, ám azt aligha hihetjük, hogy ezzel a tizennégy éve tartó zajos forrás véget ér, itt, fent.