VISSZHANG

Nemrég érdekes megnyilvánulással találkozhattunk az Új Szó „Megkérdeztük” rovatában. Száraz József, a Csemadok országos elnöke nyilatkozott – immár sokadszor – a tőle megszokott „egyenes” stílusban. Panaszkodik újra – mi másra, mint a kulturális tárcára. Alaptalanul vádol, immár sokadszor.

A Csemadokok országos elnöke sok egyéb mellett ilyeneket állít: „minden lassan megy, és egyelőre csak reménykedhetünk... előbb-utóbb megkapjuk a pénzeinket”, „nincs remény, hogy a kulturális tárcától még kapjunk pénzt”, „egy minden hagyomány nélküli rendezvényre 3,5 milliót adtak, amiből mi a magyar kisebbséget érintő összes akciónkat fedezni tudtuk volna”. Ekként záporoznak a vaktöltények.

Lássuk, mi is a helyzet valójában. Négy Csemadok-alapszervezet egy-egy programját kivéve az összes többi Csemadok-szervezet megkapta a „pénzét” október végéig. Az úgynevezett Csemadok Központ pedig augusztus 25-én kapta meg a „pénzeit”. Ez a kifizetés azonban nem is történhetett volna meg hamarabb, hiszen a tisztelt „Csemadok Központ” 2003-as pályázati „pénzeivel” csak augusztus 23-án volt képes elszámolni, a január 15-ei határidőt jóval túllépve. A gonosz és késve fizető minisztérium pedig – „jócskán késve” – csak két nap múlva volt képes átutalni a „központ pénzét” – mellékesen egy összegben. És még egy aprócska, de talán nem elhanyagolható tény. A Csemadok-szervezetek a rendszerváltás óta nem kaptak nagyobb állami támogatást, mint 2004-ben, a teljes támogatási összeg több mint 8 millió volt. Jelzem, köszönhető ez elnöki elődjének, annak a Kvarda József volt államtitkárnak, aki ön szerint „semmit nem csinált”. Mellesleg, önöknek 3,5 millió valóban mindenre elég lett volna?

Erre utal az is, hogy az elnök úr augusztus óta nem vette észre, hogy néhány százezer koronácska ott állomásozik a „központ” számláján. Vagy talán mégsem ég olyan nagy lánggal a pajta? Nem is szólva arról, hogy a támogatás megérkezésétől számított 30 napon belül el is kellett volna számolni a „pénzeivel” – a határidő be nem tartása pedig szerződésszegés!

Szavai szerint reméli, hogy „legközelebb nem úgy osztják majd a pénzeket, mint idén” – „az új seprű jobban fog söpörni”. Jómagam is remélem, hogy így lesz, és nem fordulhat elő, hogy csak a minisztériumi tisztségviselők jóindulatából kifolyólag nem zárják ki a késve elszámoló pályázókat a támogathatók köréből...

Egyébként sem értem, miért nem próbál egy icipicit a saját háza táján is sepregetni? Ugyan, árulja már el a kedves olvasóknak, miből is keletkeztek azok a hatalmas adósságok a „központban”? Miért nem keletkeznek ilyetén adósságok az alapszervezeteknél és a területi választmányoknál? Lehet, hogy azért, mert ők terveznek és számolnak? Vagy csak valóban a közösséget tartják szem előtt, azt, amelynek a nevében az elnök úr oly szívesen és sokat nyilatkozik valamint koszorúz.

Nem érkezik több pénz ebben az évben a kulturális tárcától... Mire is érkezne? Ahhoz, hogy érkezhessen, pályázni kell, az pedig már megerőltető. Mert, hogy „pénz az nem van, meg pénzeszköz se nem van” – ahogy boldogult Hofi Géza mondogatta –, azt tudjuk. De ugyan mire kellene az a pénz? Tudja-e, mit akar? Mi a koncepciója legalább a következő két évre? Mert hát az számomra kicsit kevésnek tűnik, amit a Szenci Molnár Albert Napok alkalmával megfogalmazott, nevezetesen, hogy a „Csákytól szolgálati gépkocsira kapott 400 000 kevés Superbre, kellene még legalább ennyi a kulturális tárcától, mer hát a Csemadok-elnök már mégse járhat Octaviával” szerte ebben a nagy Kárpát-medencében koszorúzni...

Nos, tisztelt elnök úr, azt hiszem, nem segíthetek, nekem is be kell érnem Octaviával, meg az az igazság, semmilyen kisebbségi és emberjogi chartában nem sikerült ráakadnom a „Superbhez való jogra” – de ha ön tud ilyenről, kérem, küldje el!

Ma már egy szervezet súlyát nemcsak tagságának létszáma, hanem vezetőinek koncepciózussága és innovatív ereje is képezi. Természetesen joga, sőt kötelessége a nagyobb támogatás kérése – de nem mindegy, hogy hogyan és mire. Milyen kulturális, szervezői és kultúrpolitikai tevékenységet fejt ki az úgynevezett „Csemadok Központ”? Milyen előnye származik meglétéből azoknak, akik a tényleges kulturális alkotó- és szervezőmunkát végzik? Mert én – és kérem, világosítson fel, ha nincs igazam – úgy látom, nem végez semmilyen tényleges szolgáltatást a Csemadok-alapszervezetek és területi választmányok számára, azok számára, akik valóban szívből és minimális támogatások mellett kénytelenek megvalósítani kiváló rendezvényeiket, akiknek maguknak kell megszerezniük „pénzeiket”.

Dohányos Róbert,

a kulturális tárca főosztályvezetője