Vádat emeltek két magyarországi elítélt ellen, akik megölték egyik zárkatársukat

börtön k

A budapesti Fővárosi Főügyészség vádat emelt és – a feltételes szabadság kizárása mellett – életfogytig tartó fegyházbüntetést indítványoz az ellen a két férfi ellen, akik többszörösen minősített emberölést követtek el zárkatársuk sérelmére; az ügy további vádlottja egy segítséget nem nyújtó elítélt is.

A Fővárosi Főügyészség kedden közölte az MTI-vel, hogy a három vádlott – egy 41, egy 30 és egy 54 éves férfi – és a sértett, másokkal együtt, jogerős szabadságvesztésüket töltötték ugyanabban a zárkában, a Budapesti Fegyház és Börtön egyik X. kerületi, Maglódi úti épületében.

A 41 és a 30 éves férfi a zárkába vezető szerepre törekedett, domináns helyzetükben” egyedül csak az 54 éves férfi tudott osztozni, aki a másik két férfi viselkedését képes volt befolyásolni.

A 41 és a 30 éves fogvatartott a zárkában egyik társukat, a sértettet, időnként élő súlyként használták, valamint bántalmazták, 2022 augusztusában megtiltották neki, hogy egyen, majd pedig túlevésre kényszerítették.

Ezt követően egyik zárkatársukat arra kényszerítettek, hogy bántalmazza a sértettet, aki kényszerhelyzetében ennek kis mértékben eleget tett, ezután a két vádlott maga is erősen bántalmazta a sértettet.

Az ügyészség szerint a sértett a bántalmazás miatt életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A bántalmazók megtiltották neki, hogy az esti gyógyszerelosztáson részt vegyen, így nem derült ki rövid időn belül az állapota, az éjjeli órákban a sérülései következtében életét vesztette.

A hajnali zárkaellenőrzésen a büntetés-végrehajtási személyzet megkezdte a sértett újraélesztését, ez azonban már nem vezetett eredményre – írták.

Az 54 éves férfi annak ellenére, hogy a bántalmazást mindvégig látta és felmérte annak súlyosságát, majd azt, hogy a sértett orvosi ellátást igényel, mégsem kísérelte meg leállítani társait, emellett sem az esti gyógyszerosztás alkalmával a büntetés-végrehajtási intézet személyzetének személyesen, sem pedig a zárkában elhelyezett segélyhívó gomb megnyomásával nem jelzett, nem nyújtotta a sértett részére a tőle elvárható segítséget.

A Fővárosi Főügyészség a két bántalmazót aljas indokból, különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére társtettesként elkövetett emberölés bűntettével vádolja a Fővárosi Törvényszék előtt és életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélésüket indítványozza azzal, hogy a feltételes szabadságra bocsátást a bíróság zárja ki.

A harmadik társukat a főügyészség segítségnyújtás halált okozó elmulasztásának bűntettével vádolja és határozott idejű fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt vele szemben – áll a közleményben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?