Vigyázat, átverés!

Lassan kezd az agyamra menni ez a vadkapitalista, vásárló-bepalizó kereskedelem.

Lassan kezd az agyamra menni ez a vadkapitalista, vásárló-bepalizó kereskedelem. Nagyon résen kell ám lenni, nem feltétlenül kell hinni a szemünknek-fülünknek, és érdemes gondosan elolvasni az apró betűs részeket, rákérdezni az érthetetlen megfogalmazásokra, mert különben könyörtelenül kicsalják a pénzt a zsebünkből, méghozzá úgy, hogy nem is reklamálhatunk.

Mondok három múlt heti példát. Egy Best nevű gyümölcslén hatalmas 100% díszelgett, örömmel tettem hát kosaramba, és csak otthon, kóstolás után fintorodtam el, mert azonnal megérzem, ha higított löttyel van dolgom. Nézem a doboz szélén az apró betűket: gyümölcstartalom 20 százalék, plusz négy féle ízfokozó, az imádott E betűk. Aztán alaposabban megvizsgálom a 100% feliratot, és kiderül, a gyártó csupán azzal dicsekszik, hogy terméke százszázalékos minőségű. El kell ismerni, zseniális ötlet, már-már vetekszik a Tuzemský Um márkanévvel.

Ugyanabban a hipermarketben vásároltam akciós majonézt, egyet fizettem, kettőt kaptam, határtalan volt az örömöm. Odahaza aztán szétszedtem a gondosan egymáshoz folpackozott üvegeket, és látom ám, hogy a termékek szavatossága négy nap múlva lejár, ezért jobban teszem, ha azonnal elfogyasztom a fél kilónyi majonézt.

Aztán itt vannak a joghurtok. Megújult csomagolás, finomabb, újabb, krémesebb, méghozzá változatlan áron. A vásárló együtt örül a szlogeníróval, aztán otthon szemügyre veszi a poharat, és rájön, hogy 1,5 deci helyett csak egy deci joghurt maradt benne. Még jó, hogy változatlan áron!

Mondom, tessenek nagyítóval boltba járni, mert ki tudja, mit találnak ki holnap az agyafúrt termékmenedzserek. Lehet, hogy ezek már az új, európai uniós kereskedelmi fogások?

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?