Szlovákiában is megtörtént a csoda. Politikai kultúrában ugyan még nem vetekedhetünk a fejlett nyugattal, ám a cégkultúra az elmúlt héten mérföldekkel lépett előre. A Szlovák Távközlési Vállalat olyan tettre szánta el magát, amilyenre eddig csak a japán és nyugat-európai cégtörténetben találhattunk példákat.
Vezetékes csoda
Szlovákiában is megtörtént a csoda. Politikai kultúrában ugyan még nem vetekedhetünk a fejlett nyugattal, ám a cégkultúra az elmúlt héten mérföldekkel lépett előre. A Szlovák Távközlési Vállalat olyan tettre szánta el magát, amilyenre eddig csak a japán és nyugat-európai cégtörténetben találhattunk példákat.
Az ügy látszólag ártatlanul indult. Pénteken este váratlanul elhallgatott a telefonkészülékünk, az a vezetékes fajta, amelynek a bérléséért havonta többet fizetünk, mint amennyit eltelefonálunk. Mivel a hibát a társaság képtelen a központból felismerni – vagy ha képes is rá, jól titkolja –, másnap a szomszédtól voltunk kénytelenek felhívni őket, jöjjenek ki, és nézzék meg, mi történt a készülékünkkel. A központ selymes hangú telefonos kisasszonya sajnálatát fejezi ki a családnak, jelenleg azonban senkit sem tudnak küldeni. Megígéri, hogy hétfőn azonnal megjelennek, amint tudnak, ehhez azonban valakinek otthon kell lennie. A családi ítélőszék döntése az anyósra esik, akinek emiatt ugyan szabadságot kell kivennie, de ez a legkevesebb, amit a családért megtehet. Kényszerszabadsága azonban hiábavalónak tűnt, hiszen a szerelők késő délután sem jelentek meg. Késő este aztán, három nap után, váratlanul megszólalt a telefon. Ugyanaz a bájos csevegő hang tudatta velünk, hogy a telefon meg lett javítva, a hiba náluk volt, ezért az illetékesekkel szemben hamarosan levonják a következményeket is.
Az ügy a Szlovák Távközlési Vállalat szerdai közgyűlésén tetőzött, amikor a cég elnökét, Ladislav Mikušt, saját kérésére visszahívták tisztségéből. A társaság ideiglenesen megbízott elnöke ezt követően megígérte, hogy a jövőben még jobban odafigyelnek az ügyfelekre. Ja, a Deutsche Telekom nemcsak német szakembereket, hanem német üzletpolitikát is magával hozott Szlovákiába. Anyósom emiatt nem áll be a „vezetékeseket” elhagyó ügyfelek több ezres táborába. Legalábbis ebben a hónapban még nem.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.