Fákat csavart ki a szélvihar Tallóson és Aggerdőn

Tallós-szélvihar
TALLÓS/HIDASKÜRT/AGGERDŐ |

Még kedd délelőtt is a kidőlt fákat takarították el a tallósi malom környékéről a hétfői vihar után. A tornádószerű szél fákat csavart ki tövestől Aggerdőn is, ahol egy személyautó és egy háztető is megrongálódott.

Hétfő késő délután hatalmas szél kerekedett a Kis-Duna és a Fekete-víz környékén Tallós és Hidaskürt határában. Horváth Zoltán, Tallós polgármestere úgy fogalmazott, tornádóhoz hasonló szélvihar söpört végig a Kis-Dunánál a vízparton, a malom közelében és kicsit érintette a falut is, az Esterházy-kastély parkjában is szakadtak le ágak. 

„Szerencsére személyi sérülés, anyagi kár nem történt, de a növényzetben hatalmas károkat okozott. A csárdában kiesett az áram, sátorozók menekültek, az önkéntes tűzoltóknak estig volt mit csinálniuk, szörnyű, micsoda pusztítást végzett” 

– fogalmazott a polgármester. A község alkalmazottai kedd délutánig takarították el a leszakadt ágakat, kidőlt fákat.

Varga Márió, a tallósi önkéntes tűzoltók parancsnoka elmondta, fél öt körül érkezett a vihar, amely a malom és a gát között tarolta le a vízpartot. 

„Hatalmas kőris- és akácfákat csavart ki tövestől, nagyjából tizenötöt, rádőltek az útra. A malom környékén a vízpartra rá sem lehetett ismerni, a csárda udvarán is felforgatott mindent” 

– tette hozzá. Azt is elmondta, hogy a hidaskürti kollégáik segítséget kértek tőlük, akiket az Aggerdő nevű tóhoz riasztottak, de mivel 20 óra után fejezték be a fák eltakarítását, ezért a hivatásos tűzoltókat értesítették. A Tűzoltó és Műszaki Mentőszolgálat Galántai Járási Igazgatóságán megerősítették, hogy hétfő délután a Hidaskürt és Feketenyék, illetve a Fekete-víz közelében található Aggerdő tónál egy kidőlt fa egy személyautóban és egy háztetőben okozott kárt, a tűzoltók segítettek a kárelhárításban. 

A Malom Csárda tulajdonosától Pudmerický Norberttől megtudtuk, napernyőket tépázott meg a szélvihar, leszakadt fákat kellett eltakarítani a csárda körül, de komolyabb kár nem keletkezett. 

„Délután az áramkimaradás miatt be kellett zárnunk, estig nem volt áramszolgáltatás. Tucatnyi tűzoltó segített rendet tenni, az áramot éjszaka kapcsolták vissza, így kedden már kinyithattunk” 

– fogalmazott a vendéglőtulajdonos.

Tallós-vihar
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?