Egységnyilatkozatot írtak alá a palesztin csoportok képviselői Pekingben

palesztin zaszlo

A Fatah, a Hamász és más palesztin csoportok képviselői kedden közös egységnyilatkozatot írtak alá Pekingben, a megállapodásban a köztük lévő megosztottság megszüntetésére és a palesztin egység megerősítésére tettek ígéretet – közölte a kínai állami média kedden.

A Gázai övezet háború utáni jövőjét megvitatva, a két rivális csoport tizenkét másik palesztin politikai frakcióval együtt ülésezett vasárnap óta a kínai fővárosban. A megbeszéléseket kedden zárták le, majd Vang Ji kínai külügyminiszterrel is találkoztak – jelentette a CGTN kínai tévécsatorna.

„Kína határozottan támogatja a palesztin nép igazságos ügyét legitim nemzeti jogainak helyreállításában, és támogatja az összes palesztin frakció párbeszéd útján történő megbékélését. Erre vonatkozóan töretlen erőfeszítéseket tettünk és teszünk“ – mondta Mao Ning külügyi szóvivő hétfőn.

A Hamász hétfői közleménye szerint a tizennégy palesztin frakció egy Kínában tartott „megbékélési csúcstalálkozón“ megállapodást ír alá, amelynek értelmében „ideiglenes nemzeti egységkormányt alakítanak, mely az összes palesztin terület felett rendelkezik majd“.

Ezt a kormányt a tizennégy aláíró frakció konszenzusával és az elnök döntése alapján alakítanák meg, és a palesztin alaptörvény szerint irányítanák – olvasható a közleményben.

A két rivális frakció már többször is tárgyalt az egység előmozdításáról azóta, hogy a Hamász fegyveresei 2007-ben egy rövid háborúban kiűzték a Fatahot a Gázai övezetből. Legutóbb április végén tárgyaltak Pekingben, ahol már kifejezték hajlandóságukat a megbékélés felé.

Kína régóta elismeri a palesztin államot, és többször is közvetítőként lépett fel a térség konfliktusainak rendezésében: 2023 márciusában Kína volt a házigazdája a Szaúd-Arábia és Irán között tárgyalásoknak is, amelyeken a két regionális nagyhatalom megállapodott a diplomáciai kapcsolatok helyreállításáról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?