Veszélyesen komolytalan

Már a halálnak sincs értéke. Egyrészt marad a szörnyű üresség, a nihil, s ebből maximum cinizmus gyártható. Másrészt pedig a hatalom igenis megrendülhet a birodalmi álmokkal együtt.

Már a halálnak sincs értéke. Egyrészt marad a szörnyű üresség, a nihil, s ebből maximum cinizmus gyártható. Másrészt pedig a hatalom igenis megrendülhet a birodalmi álmokkal együtt. Aztán marad még a koszos lelkiismeret, s ezt kiiktatandó a rég bevált módszerekhez folyamodunk: hazudozunk, elkezdünk keménykedni, a beszlani tragédiát kizárólag a világterrorizmus számlájára írjuk, álszent módon megelőző csapásokat ajánlunk fel világszerte. Majd bejelentjük, hogy – tekintettel a történtekre – még inkább központosítjuk a rendszert, megerősítjük a titkosszolgálatokat, sőt visszaállítjuk a népi milícia intézményét. Ha ez így megy tovább, akkor ezek az osztagok speciális jogkört is kaphatnak: pofa alapján ítélhetnek valakit terroristának, s úgy is bánhatnak vele. Nevetni kéne a Kreml helyzetmegoldásain, csak hát arcunkra fagyott a mosoly. Putyin elnök sztálini módszereket szeretne legyűrni a világ torkán 21. századi formában. Persze, egyetlen terroristát sem lehet emberszámba venni, bármilyen ideológiára, bosszúra hivatkozva követi el is gyilkosságait. Ám ez most már ördögi kör, s mintha Moszkva csak még inkább megtenne mindent azért, hogy ebből többé ne lehessen kiút. A maga módján éppolyan fanatikus, mint az a pár őrült, aki gyerekeket öldös halomra, hogy kiharcolja az Igazságot. Ha most a Kurszk tengeralattjáró legénysége ordíthatna... Ha most a moszkvai színház halottai mondhatnák el véleményüket az, úgymond, sikerült túszmentési akcióról... Már azon sem csodálkoznék, ha Oroszország első embere kijelentené, hogy a demokráciához vezető, jelenleg egyetlen járható út a diktatúra. Micsoda pragmatizmus... Albert Camus a múlt század ötvenes éveinek elején írta meg A lázadó embert, amelyben a modern terror eredőit és paradigmáit is hajszálpontosan elemezte. Kár, hogy ezt a művet nem olvassák Oroszországban. Mert a jelek szerint nem tanultak belőle. De idézhetnénk Konrád Györgyöt is, aki a Kerti mulatságban írta le: az egyetlen valódi társadalmi kérdés az, hogy ne lehessen az embert csak úgy megölni. És azt: nem számít, hogy mit mond az, akinek a kezében fegyver van. Az orosz elnök komoly arccal egy beszlani, súlyosan sérült kisgyereket simogat. Van képe hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?