A Magyar Szövetség az európai parlamenti választást követően állítólag újra akarja kezdeni. Akarja vagy szeretné? Tudják-e a szövetségben, hogy ez a vonat már eldöcögött? Látják-e már, hogy az egykori MKP oszlopos tagjai önös ténykedése miatt a pártjuk tét nélkülivé vált? Sajnos, nemcsak tétje, de következménye sincs annak, ami a čajakovai székházban történik. Annál inkább van annak, ami a párt rövid múltú „karrierje” alatt történt.
A június 8-ai eredményt már Forró Krisztián sem nevezte történelminek, Berényi József bejelenette, hogy ősztől már nem kíván a pártvezetés tagja lenni, Orosz Örs pedig egyenesen lemondott alelnöki tisztségéről. Az elnökség többi tagja (ej!) ráér arra még. Majd ősszel. Miért is hullanának fejek most, a nyaralások ideje alatt? Kinek van kedve ebben a hőségben stratégiákkal bajlódni?
Az önámító, öntelt és politikai balítéletekkel teli esztendők után én sem a voksolás és a Szövetség szeptember végére tervezett tisztújító közgyűlése között lévő három és fél hónapos üresjáratot rónám fel. Az előttünk álló nyár nem oszt, nem szoroz. Én ugyanis nem hiszem, hogy a megújhodás bekövetkezik, legyen bármikor a kongresszus.
Azzal sem kívánok foglalkozni, hogy Orosznak a napokban közzétett lemondós videójában megfogalmazott kritikát es elvi lépést egy évvel ezelőtt kellett volna meglépnie. Akkor, amikor az MKP-platform Berényi József vezetésével és Forró Krisztián közreműködésével Gyimesi Györgyöt felhasználva kiszorította a Hidat a Szövetségből. Mindenki tudta, Örs is tudta, hogy a korábban az OĽaNO-t megjárt, Matovič keblén nevelkedett, megosztó és gátlástalan politikát folytató Gyimesivel a hidasok nem maradnak egy pártban. De akkor ő is néma cinkosként nézte végig, ahogy a Berényi–Forró tandem szétveri azt a gyűjtőpártot, amit tizenkét év politikai háborúzás után sikerült nagyon nehezen létrehozni. Akkor kellett volna megmondós videóban állást foglalni. Most már késő. Eső után köpönyeg.
A Smer–SNS–Republika mantráit ismételgető Gyimesi György, aki már akkoriban is állandó vendég volt a szlovák konspirációs mediában, sok választót elűzött. Ezek egyik része szlovák pártra szavazott, a másik része pedig el sem ment választani. Sajnos az történt, amire a Szövetség elnökét távozásunk előtt figyelmeztettük: a párt radikalizálódik, választói tábora sorvad.
Egymás után háromszor verte vissza a párton a szlovákiai magyar választó a Szövetség szétverését: a parlamenti, a köztársasági elnöki és az európai parlamenti választáson.
Annak a gyűjtőpártnak, amit hosszú tárgyalások eredményeként 2021-ben létrehoztunk, volt, pontosabban lett volna esélye országos és európai szintre emelni a szlovákiai magyar politizálást. Lett volna, ha az egyéni érdekek nem győzték volna le közösségünk érdekeit. Lett volna, ha Berényi József EP-listavezetői helye nem lett volna fontosabb a hazai parlamenti választási küszöb megugrásánál. Egy szerencsétlen EP-listavezetői hely miatt kellett szétverni az egységet, beszántani a platformokat.
Az évek óta dédelgetett brüsszeli álom nem jött össze, és úgy tűnik, ezeknek a fiúknak (a hidasokat a pártból, a hölgyeket a pártvezetésből tessékelték ki) a hazai országos politizálás sem jön össze. Pedig ezen a választáson, ahogy az előzőn sem indult a Híd. A fiúk a magyar térfélen releváns ellenfél nélkül, egyedül maradtak.
A szlovák pártok viszont szép sorban megtalálták a saját díszmagyarjaikat. Pontosan úgy, ahogy 2020-ban Matovič Juraj Gyimesit. Ez azonban minden pártban csak politikai szemfényvesztés. Az előző választási időszakban Michal Šimečka, az elkövetkezőben meg Ódor Lajos nem tesz majd semmit értünk, Szlovákiában élő magyarokért az Európai Parlamentben.
Mindegy, hogy kit említek: Pinke Lorettát (Hlas), Hamran Istvánt (Demokrati) vagy akár Grendel Gábort (Hnutie Slovensko). Mindegyikük nyilatkozatából az derült ki, hogy nem akarnak kisebbségi kérdésekkel, a közösségünket érintő problémákkal foglalkozni. Ők ezeket nem kezdeményezik, ha jön ilyen jellegű javaslat, majd megtámogatják. Bingó! Az ilyen javaslatokat Andrej Danko és Robert Fico is megtámogatta, ha voltak. Ha volt, aki ezeket benyújtsa, kidolgozza, kiállt mellettük. Ilyen volt a Kisebbségi Kulturális Alap, a kétnyelvű vasúti táblák, a kisebbségi iskolák megnövelt fejpénze, az R7- es, az R2-es, a kisebbséginyelv-törvény módosítása, a különböző infrastrukturális beruházások milliárdos nagyságban Dél- Szlovákiában, és sorolhatnám tovább. Ezeket a dolgokat nem ajándékba kaptuk. A Hídnak ezekért és sok minden másért is meg kellett harcolnia a Smerrel és az SNS-szel.
Ennek az esélyét játszották el a Magyar Szövetségben. A magyar közösségi érdekérvényesítésének a lehetőségét az országos és az európai politikában. Ezt nem pótolhatja pár díszmagyar képviselő szlovák pártokban. Sem Brüsszelben, sem Pozsonyban.
A közmédia sárba döngölése idején nagyobb költségvetés és további frekvenciák helyett személyi kérdésekről egyezkedni a Pátriában a hatalommal vagy egy elnöki tanácsadói posztra süllyeszteni azt a politikai tőkét, ami 2020-ig megvolt, a szlovákiai magyarokat képviselő politika teljes csődje, önző politikai cinizmus. Másként nem nevezhető az, ha valaki saját érdekből pártja egységét és jövőjét is képes kockára tenni.
A legborzasztóbb az, hogy ebből a gödörből nagyon nehéz lesz kimászni. A választók ugyanis elveszítették a bizalmukat és a hitüket abban, hogy vannak még hiteles politikusok, akik meg tudják csinálni azt, amit 1998-ban Bugár Béláék. Akkor is volt széthúzás és több magyar párt. Akkor is volt polarizáció. Nem ekkora mértékű, de volt. De a szlovákiai magyar politikusoknak és a politikának akkor még volt súlya. És hitele. Ez az, ami most nincs. Szomorú, hogy ez az egész szlovákiai politikai palettára érvényes.
Ha viszont mi, szlovákiai magyarok valamennyire alakítani szeretnénk a saját sorsunkat, hogy a jövőben rólunk ne nélkülünk döntsenek, akkor meg kell találnunk azokat, akik ezt a munkát hajlandóak felvállani és a közösségi érdeket képesek az egyéni ambíciójuk fölé helyezni.
Ha egy ilyen új politikai alternatíva létrejön, biztos vagyok benne, hogy mi a Hídban feltétel nélkül támogatni fogjuk.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.