A kínai kormányfő biztosra veszi az idei évre tervezett 5 százalékos GDP-növekedési cél teljesítését

Kína könnyedén teljesíti az idei évre tervezet 5 százalékos gazdaságnövekedési célt – jelentette ki Li Csiang kínai miniszterelnök az észak-kínai Talien városban megrendezett üzleti fórumon mondott beszédében kedden.

A Talienben évente megrendezett, nyári Davosnak is nevezett Világgazdasági Fórumon a kormányfő hangsúlyozta, hogy a modern kínai iparágak (elektromos járművek és napelemek) gyors fölemelkedése az ország gazdasága egyedülálló komparatív előnyeinek köszönhető. Li Csiang rámutatott arra, hogy Kína rendkívül nagy piaccal rendelkezik, több mint 1,4 milliárd lakossal, átfogó ipari rendszerrel, nagy humánerőforrással és az új technológiák magas szintű fogyasztói felhasználásával.

Márciusban a kínai kormány 5 százalékos GDP-növekedési célt tűzött ki az idei évre. Tavaly ugyanezt tervezte, végül 5,2 százalékkal nőtt a GDP.

Felszólalásában a kínai miniszterelnök visszautasította az Egyesült Államok és az Európa Unió vádjait, miszerint a kínai cégek tisztességtelen támogatásokban részesülnek és arra készülnek, hogy olcsó zöld technológiával árasszák el a piacaikat.

Kína és az Európai Unió épp technikai tárgyalások lebonyolítására készül a 27 tagú blokkba importált kínai gyártmányú elektromos járművekre tervezett vámok kivetéséről, miután az Egyesült Államok májusban erőteljes vámemelést jelentett be számos kínai termékre, beleértve az elektromos járművek akkumulátorait is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?