Már épül a fesztiválhelyszín az alsószeli Laposon

Jurtanapok-előkészületek
Alsószeli |

Napok óta készülnek a szervezők és az önkéntesek a XVIII. Alsószeli Jurtanapok Kulturális Fesztivál és Nyári Szabadegyetem megvalósítására, lassan minden a helyére kerül a helyszínen, az önkéntesekkel kedden este tartottak egyeztetést.

A kezdetektől hagyomány, hogy az Alsószeli Jurtanapok előtt építőtábort szerveznek a fesztivál helyszínén, a Laposon. Már múlt héten pénteken felállítottak két jurtát, hogy a környéken turnézó és Alsószeliben is fellépő Fordulj Kispej Lovam Néptáncegyüttes tagjainak szállást adjanak. Szabados Zsolt, a fesztivált szervező Alszik – Alsószeli Szabadidő Klub és a Zele törzs tagja lapunknak elmondta, emiatt nagy örömükre előbbre vannak a tennivalókkal, amelyekből még bőven akad most is. 

„Múlt vasárnap már mindent ideszállítottunk a Laposra, hétfőn elkezdődött az építkezés, készülnek a büfék, a sátrak. Idén a Faloda helyett a Betyártanya vándorétterem érkezik látványkonyhával és nagyon széles kínálattal, ott lehet majd ételt vásárolni, mi, szervezők csak a szereplőknek és a segítőknek sütünk-főzünk. A nagy jurta az eddigi években elöl, a szalmavár közelében szokott lenni, most viszont a Lapos hátsó részére kerül, mivel a folkkocsma és a táncház a Privát Club helyiségében lesz, ami a közelsége miatt zavaró lenne a jurtában megvalósuló előadások idején” 

– magyarázta Szabados Zsolt. 

Több tucatnyi önkéntes segédkezik az építőtáborban, a helyiek mellett a környező falvakból, járásokból is érkeztek diákok, felnőttek egyaránt. Francisti Erzsébet a konyha részlegért felel. Elmondása alapján kedd este nagyjából összeállt, hogy az önkéntesek milyen beosztás alapján végzik majd a feladatokat a jurtanapok három napján. 

„Valamivel kevesebben vagyunk, mint tavaly, de a kezdéskor elegen leszünk, és tapasztalatból tudjuk, hogy menet közben mindig csatlakoznak újabb segítők. A munka nagyjából ugyanannyi, mint máskor, csak annyiban kevesebb, hogy nem nekünk kell ellátni a Falodát, így a konyhában valamivel kevesebb lesz a tennivaló. Mivel a program kicsit lerövidült, vasárnap csak az ökumenikus istentisztelet lesz a Laposon, ezért ha nem muszáj, aznap már nem sütünk lepényt” 

– tudtuk meg a szervezőtől. Hozzátette, ha mégis nagy lesz az érdeklődés, akkor természetesen eleget tudnak tenni a kéréseknek, hogy mindenkinek jusson lepény.

Jurtanapok-építőtábor
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?