Elegancia, kifinomultság és az erőteljes teljesítmény tökéletesen jellemzik a lovaspólót és a Porsche márkát

porsche

Nem minden ló képes megbirkózni a lovaspóló kihívásaival. Már fiatal kortól speciális képzésben kell részesülniük, hogy elérjék a várt sporteredményeket. Természetesen a lovak kiválasztásakor figyelembe veszik a származásukat, szüleik sikereit és genetikájukat. A megfelelő választás és nem utolsósorban a lovas és a ló közötti harmónia garantálhatja a sikert. Ugyanez érvényes a Porsche modellekre is.

Sajtóközlemény: Nem minden ló képes megbirkózni a lovaspóló kihívásaival. 

 

Ezért döntött úgy a Porsche márka szlovák importőre, hogy partnerségével támogat a közelgő Farrier's Arena Polo Cup by Porsche rendezvényt. A lovak nemessége az arénában és a motorháztető alatt szimbolikus jelentőséggel bír. A minőségi választás és a jó „származás" a legjobb teljesítmény garanciája, akár egy Porsche autó vásárlásakor is. 

„A többi lovassporttal szemben a lovaspóló csapatsport, amelyben több ló is részt vesz. Nem az számít, hogyan ugrat a lovas a lovával, hogyan emeli a lábait a ló, vagy milyen gyorsan ért célba" – mondta Ladislav Agárdi, aki ötven éve foglalkozik lovakkal, és bár már elmúlt 70 éves, még mindig lovaspólózik csapatával.

Szerinte azonban nem csak a jól képzett ló és a tehetséges, gyakorlott lovas a fontos. A harmónia közöttük is lényeges. Természetesen a lovasnak nem csak magára, hanem az egész aréna eseményeire figyelnie kell. Kiváló periférikus látással kell rendelkeznie, figyelnie kell a sebességét és a körülötte lévő játékosokat is. „Kevesen tudják, hogy a mérkőzés alatt a ló akár 60 km/órás sebességgel is haladhat" – lepett meg bennünket Ladislav Agárdi. 

A megfelelő ló kiválasztása valódi tudomány. És nem mindig sikeres a választás. Ladislav Agárdi elmondása szerint az is előfordulhat, hogy fél évnyi munka után jön rá a ló gazdája, hogy az állat nem alkalmas erre a sportra. „Vásárolhat öt lovat is a kiképzésre, de egy sem lesz alkalmas" – magyarázta a tapasztalt szakértő, Ladislav Agárdi, aki sokéve lovaspóló-játékos.

Ezzel szemben néhány ló akár 25 éves koráig is aktívan részt vesz a lovaspólóban. Nemcsak a jellemük, hanem a származásuk és a megfelelő képzésük is hajlamosítja őket erre. A megfelelő választás a megfelelő autó vásárlásakor is fontos, amelyben a tulajdonos sok-sok évig örömét lelheti. Ezért a közelgő Farrier's Arena Polo Cup by Porsche rendezvényen a márka szlovák importőre fő partnerként szerepel. 

Az utolsó júniusi hosszú hétvégén (június 28-30.) a legjobb lovaspólócsapatoké lesz a főszerep. Az X-BIONIC Sphere területén, Somorján nemzetközi csapatok mutatják be sporttudásuk legjavát. Ennek az elegáns nemzetközi tornának a döntő mérkőzéseit a nyilvánosság is megtekintheti szombaton (június 29.), és bepillantást nyerhet ebbe az országunkban kevésbé ismert sportba.

Porsche Slovensko

A lótenyésztésének hagyománya volt Szlovákiában, és több szakértő is dolgozott a fajtanemesítés területén, minőségi ménesek működtek. Ez az Osztrák-Magyar Monarchia idején volt, ráadásul a kraszanhorkai Andrássy család juttatta ki a magyar csapatot az 1936-os berlini olimpiára, ahol negyedik helyezést értek el.

A második világháború után azonban ez az elegáns és igényes sportág majdnem feledésbe merült. Aki abban az időben lovat birtokolt, osztályellenségnek számított. A nagy méneseket, mint Tekov és Motešice, felszámolták, és Ladislav Agárdi szerint nem lehetett minőségi lovak közül válogatni, mint például Argentínában, ahol ez a sport nemzeti szenvedéllyé vált. „Argentínában évente akár száz lovat is ki tudnak választani, amelyek megfelelő előfeltételekkel rendelkeznek. Ismerek ott egy klubot, amelynek kétezer lova van, ilyen mennyiségből már lehet válogatni " – avatott be a sportág adél-amerikai helyzetébe.

Elmondása szerint többször is megtapasztalta már, hogy egy ló első pillantásra megragadta a figyelmét. Megjelenésével, mozgásával, izomzatával. Hasonló a szerelem első látásra az autóválasztáskor is. A karosszéria és a belső tér kivételes formatervezése és egyedi tulajdonságai teszik a Porsche modelleket olyan járművekké, amelyek megismételhetetlen érzelmeket keltenek tulajdonosaikban. „A lovaspóló és a Porsche autók összekapcsolása remek módja a szépség, a teljesítmény és az elegancia bemutatásának" – mondta Gabriela Černáková, a Porsche márka szlovákiai marketingmenedzsere, majd hozzátette, hogy bár ez a sportág már nem olimpiai versenyszám, Szlovákiában még mindig sok rajongója van, és a Porsche márka nem hiányozhat erről a jelentős rendezvényről. 

Porsche Slovensko
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?