Varsó új ambíciókkal rukkol elő

A nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) győzelme a lengyelországi választáso-kon olyan ideológiai és politi-kai fordulat, amely Európa számára nehéz időket hozhat – véli több külföldi lap.Az eredmény egyértelműen a konzervatív jobboldal és a nemzeti értékek felé történő eltolódást tükrözi vi

A nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) győzelme a lengyelországi választáso-kon olyan ideológiai és politi-kai fordulat, amely Európa számára nehéz időket hozhat – véli több külföldi lap.

Az eredmény egyértelműen a konzervatív jobboldal és a nemzeti értékek felé történő eltolódást tükrözi vissza Európában. Az Európai Unió hatodik legnagyobb országaként Lengyelországnak európai ambíciói vannak, s az új lengyel kormány irányváltásai nagyobb hatással lesznek az európai színtéren, mint „a kis Magyarországéi”. Az európai partnereknek viszont már most határozottan ellen kell állni az unió alapértékeinek varsói megkérdőjelezésétől.

A konzervatív Le Figaro Beata Szydlo, a lengyel euroszkeptikus jobboldal új vezetője címmel számolt be a választásról. A PiS ígérethalmazokkal tudta meghódítani a lengyeleket, külpolitikai téren pedig Oroszországgal szemben határozottabb fellépést sürget.

Lengyelország nyolc éven át olyan szomszédja és barátja volt Csehországnak, amelyet büszkén lehetett vállalni, sőt olykor fel is lehetett nézni rá. Ez a nyugatbarát, liberális, világi, bár keresztény gyökereit komolyan vevő Lengyelország mára a múlté – írta a Mladá fronta Dnes. A konzervatív Jaroslaw Kaczynski színre lépő Lengyelországa sokkal bonyolultabb lesz. „Kaczynski számos területen 80, sőt néhol 180 fokos fordulatot tervez: az élethez való liberális hozzáállás, a polgári szabadságjogok terén, megerősítené a vallás szerepét az állam életében, módosítana az EU-hoz és a Nyugathoz való hozzáálláson.”

A német Handelsblatt című üzleti lap azt írta: Nehéz idők Európa számára – Lengyelország megint olyan lesz, mint Magyarország. A PiS győzelme erősíti az olyanok menekültellenes és az integrációtól elzárkózó Európáját, mint Orbán Viktor, és rossz előjel Franciaországnak, ahol a jobboldali radikális Marine Le Pen a hatalom ajtaján kopog, és visszatér az olyan populisták irányvonalához, mint Zeman cseh elnök és Fico szlovák miniszterelnök. „Fekete nap Angela Merkel számára, nehéz idők várnak Európára” – írta a Handelsblatt.

Egy másik országban ébredtek hétfőn a lengyelek, a rendszerváltás óta először fordul elő, hogy egy párt önállóan alakítson kormányt, és teljes mértékben megvalósíthatja programját – vélte a Rzeczpospolita jobbközép lengyel napilap. A Gazeta Wyborcza szerint a lengyel társadalom lábon lőtte magát azzal, hogy többségében a jobboldalra szavazott. A politikai váltás a rosszabb irányba történt fordulat, és határozott euroszkepticizmussal, éles németellenes fóbiával, továbbá xenofóbiás érzelmekkel jár majd. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?