Vajkeresők

Megtalálta az eredendő bűnöst Mikuláš Dzurinda kormányfő. Bugár Béla és az MKP tehet mindenről, ami a koalícióban történt, a feszültségeket a magyar párt generálta, a kormányfő és az SDKÚ tiszta, mint a patyolat.

Megtalálta az eredendő bűnöst Mikuláš Dzurinda kormányfő. Bugár Béla és az MKP tehet mindenről, ami a koalícióban történt, a feszültségeket a magyar párt generálta, a kormányfő és az SDKÚ tiszta, mint a patyolat. Ha egy pici felelősséget magára vállalt volna, még hihetőnek is tűnhetett volna a történet, de így, egyoldalúan teljesen meredek és hiteltelen. Mondta volna azt, hogy mindenki hibás egy kicsit, s van, aki teljesen sáros.

De Mikuláš Dzurinda megint nem azt mondta, amit gondolt, vagy amit kellett volna, s erre már egyszer ráfizetett a koalíció. Konkrétan akkor, amikor elkezdett csoportocskázni, aminek egy csúnya pofára esés lett az eredménye. Pedig ha azt mondja el, hogy az NBÚ-ban tényleg klientelizmus uralkodik, hogy csak bizonyos személyekhez közel álló cégek tudnak milliárdos üzleteket megkaparintani, mert csak ők kapnak erre engedélyt, akkor valószínűleg az ország is máshogy nézett volna rá, lehet, Ivan Šimko is elhitte volna, hogy bekergették őt a málnásba. De a kormányfő bármely helyzetben képtelen azt mondani, amit kellene. Kommunikációs készsége egyenlő a nullával, emberei hasonlóan tehetetlenek, hogy a tehetségtelen szót ne használjam. Nincs, aki elmondaná neki, mit mondhat és mikor.

A Národná obrodának nyilatkozva is belefutott a kommunikációs csapdába. A lapon keresztül üzente meg mindenkinek, hogy Bugár a felelős a kormánykoalíciós ellentétekért, s ennek bizonyítására mellényzsebéből előhúzta a magyar kártyát. Ahelyett, hogy azt mondta volna: az MKP és a KDH a választási időszak első felében a kormányprogramban számukra fontos részeket már végrehajtotta, ezért ölbe tett kézzel csak a reformok negatív hatásaira mutogatva még ki is hátrálhatnak azok mögül. A legtöbbet – legerősebbként – az SDKÚ vállalta magára, a gazdasági reformok a részükről nem fejeződtek be, s kell még vagy két év véghezvitelükhöz, ezért elvárják a koalíciós partnerektől, hogy ne hagyják cserben a kormányprogramot. De Dzurinda megint nem ezt mondta, hanem Bugárt próbálja bemártani az ebben a kormányzási időszakban keletkezett első komoly konfliktusuk, vagyis a kedvezménytörvény miatt, noha annak idején a miniszterelnöknek pontosan tudnia kellett, hogy mivel fog járni keménykedése ez ügyben, s nem Eduard Kukan eltúlzott választási kampányának részévé tenni a státustörvényt. Tudta, hogy a két öreg haver közötti bizalom meg fog rendülni. De Dzurinda szerint ez is csak Bugár bűne. Bagatellizálja a Šimko-ügyet, nem ismeri el, hogy hibázott, s miatta tart ott a koalíció, ahol tart. Az más kérdés, hogy az MKP és a KDH erre még rá is játszik, de hát Dzurinda ezt sem tudja elmondani.

A miniszterelnök egyszerűen képtelen az önvizsgálatra. Miért nem mondja el neki valaki, hogy politikai stílusával eljut a koalíciókötési impotenciához. Mert azt azért látni kell (a kifejezést neves politikusunktól loptam), hogy a koalíciós ellentétek kialakulásában óriási szerepe volt Dzurindának, de ehhez partnerek is kellettek. Mindenkinek van vaj a fején, s ahelyett, hogy azt eltüntetnék, azt keresik, ki tette oda. Pedig tudják, hogy mindenki vajazott egy kicsit.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?