Urbánus átváltozások

Pozsony belvárosa kivirult. Egészen európai külsőt öltött, hittem is, meg nem is a saját szememnek, amikor végigvezettek egykori egyetemi városom utcáin. Mindenütt gyönyörű burkolat, újjáélesztett házfalak, kiglancolt kapualjak, használható szeméttárolók.

Felidézem, milyen volt, amikor homokbuckák között, provizórikus pallókon egyensúlyozva, alumínium kerítések labirintusában kóvályogva igyekeztünk átküzdeni magunkat a centrumon, a buszmegállótól az alma mater kapujáig. Tulajdonképpen életünket kockáztattuk nap mint nap, villan át az agyamon, aztán arra gondolok, hogy tán épp ezért nem nőtt a szívemhez annak idején a város. A harmónia hiányzott a szememnek, a nyugalmas szépség, az emberbarát környezet, ahogy divatosan mondják.

Most meg álmélkodva kapkodom a fejem, adom itt a turistát, minden házra rácsodálkozom. A Hviezdoslav teret nem ismerem fel. Ezer új hely nyílt a belvárosban, a Mihály kapu utca egyetlen nagy terasz, söröző és falatozó polgárokat kerülgetek, és minden olyan, mintha évszázadok óta így lenne. Mások az emberek is.

A pincérek mosolyognak, szeretik a vendéget és bizalommal viseltetnek iránta: elég távozáskor fizetni, és a székek nincsenek odaláncolva az asztalok lábához.

A pozsonyi lakosok előzékenyek a turistákkal, idegenvezetőstül átengedik a csoportot, a szervezetlenül kóválygónak pedig nem restek percekig magyarázni, hogyan jutnak el ide vagy oda. Negyvenen alul mindenki angolul ad információt, még a koldus is négy nyelven kér alamizsnát, és bámulatra méltó ráérzéssel szúrja ki az adakozó kedvűeket. Az utcán utcazenészek, sőt utcaszínház, a gusztusos kis kávézókban diszkrét dzsessz. A nyárra való tekintettel egyéb kulturális kunsztokkal is készült a főváros; láttam például egy egészen nézhető Csehov-átdolgozást, egy francia sanzonokat harmonikázó mesterembert

és egy mulattató utcai Shakespeare-paródiát, mindezt anélkül, hogy tudatosan kerestem volna a kultúrát.

A Béke tér ugyan menthetetlen, a folyóparti házakra is ráférne egy kis graffittiirtás, ám a turista pozitív összbenyomással távozhat, és ez több, mint biztató. Kezdem irigyelni a mostani egyetemistákat.

És nem csupán a koruk miatt...